Zólya Andrea Csilla
Valaholban összeérő világok
Vadadi Adrienn Az Örökkön Örökké Fa című kiskamaszoknak szóló regénye olyan kérdésekkel foglalkozik egy kilencéves kislány, Szille, családjának fájdalmas titkokkal terhelt történetén keresztül, mint az elfogadás, az elengedés, a veszteség vagy a gyász, amelyekkel mindnyájan kikerülhetetlenül szembesülünk.
Hogyan lehet el/kimondani az el/kimondhatatlant például a gyerekednek, másoknak és egyáltalán önmagadnak? A titkok hogyan kötnek össze láthatatlanul, vagy hogyan tartanak távol, és szakítanak el bennünket egymástól? Az el/ki nem mondott mondatok súlya milyen nagy erővel bírhat a gyerekek, a felnőttek és az egész család számára? És mi minden van az el nem mondás mögött: mennyi történet, mennyi szertefoszlott álom, remény, érzelem és csalódás? Miközben ez a ki nem mondás, mint egy hatalmas légüres tér, telhetetlenül szívja, vonzza magába a körülötte levőket. A titkok pedig falánkok, nemcsak azt őrzik, amit elfednek, hanem mindent és mindenkit magukba szippanthatnak, akik a közelükbe kerülnek. Magányba taszítják a titkok őrzőit, akárcsak a körülöttük élőket. Aki pedig a titkokat elfedő (el)hallgatás és a csend ellen hadakozik, mert felfedné azt, ami történt, gyakran csak még jobban belegabalyodik az (el)hallgatás elrejtett történeteibe, még jobban összekuszálva azokat. Kimondás és valódi szembenézés nélkül rettentő nehéz a történetek darabkáiból összerakni az egészét, és felfedni a történések ok-okozati összefüggéseinek rétegeit. Csak ezt követően lehet a titkok alatt elmélyült sebeket gyógyítani.
Az Örökkön Örökké Fa ezt roppant fontos és fájdalmas témát ragadja meg a megjelenített kettős világon keresztül, amelyben két szemszögből láthatjuk a regénybeli tragédia következményeinek kibontakozását. Vadadi Adrienn regénye nagy precizitással, érzékenységgel és empátiával vezeti el az olvasót a két főszereplő fájdalmának gyökeréig. Megrendítő, ahogy a történések kibontakozása közben fölsejlenek és összeérnek a történetszálak, és az ahogy láthatjuk, milyen sokrétűen és érzékenyen függ össze minden mindennel. Egy születéstörténet hogyan válik az elválás és a gyász történetévé is. Vadadi könyve biztat és lehetőséget teremt arra, hogy legyen bátorságunk kimondani a fájdalmas történeteket is, az elharapott kérdéseket befejezni, a lenyelt válaszokat mégis elkezdeni kimondani, hogy merjünk beszélni a fájdalmasról és kellemetlenről is, hogy merjünk szembenézni újra egymással és önmagunkkal, hogy merjünk kilépni a csendjeinkből és nyitni önmagunk, a világ és egymás felé. Felbecsülhetetlenül fontos kérdések ezek sok mai család életében. Ma az egyéni és a családi traumával együtt sok család némán hordozza magában a huszadik század sok-sok fel nem dolgozott, hallgatással elfedett tragédiáját, amelyekről már nem hogy nem akarnak, hanem nem is tudnának beszélni. De sok esetben igazából nem is ismerik őket, mint ahogy Szille sem a regényben, csak érzik, hogy valami nincs rendben a múltjukban. Talán szeretnék tudni, mi a baj, de nincsenek eszközeik, sem a szembenézéshez, sem a feldolgozáshoz.
Vadadi Adrienn regénye ilyen szempontból is hiánypótló. Rámutat ezekre a szülőktől áthagyományozódó viselkedés mintákra, amelyek beragadhatnak a családok életében, és a gyerekek (és mindenki) életét próbatétel elé állítják.
Szille egy látszólag tökéletes családban nő fel, mindene megvan, szeretik és óvják a szülei, de vigasztalhatatlanul magányos ebben a csendes tökéletességben. Az egyetlen, aki ezt a magányt megtöri, az a nagypapája, akivel közösen képzelik el és teremtik meg gondolatban az Örökkön Örökké Fát, ami összeköti a valós földi világot az elképzelt Valahol világával. „Képzelj el!” játékuk közben fokozatosan körvonalazódik a Valaholba kerültek mindennapjai és egyúttal Dió, egy kilencéves kisfiú élete is, aki nem találja a helyét az ott élők között.
Szille és Imre papa képzeletbeli játéka világokat teremt, miközben valóságossá válik minden, amit és akit elképzelnek. Ebben a játékban a világ széle is a világ közepévé válik. Egy fát képzelnek el, amelynek gyökerei sok-sok ágon keresztül kapaszkodnak a felszín alatt a talajba, ennek tökéletes tükörképét rajzolják meg a fa törzséből föld felett kihajtott ágak, ahogy az ég legtávolabbi pontjai felé nyúlnak szerteszét. Az Örökkön Örökké Fa két szintjének, a láthatónak és a láthatatlannak az egybetartozását tükrözi a fejezetek felépítése is, ahogy felváltva jelenik meg a valóságban és a Valahol világában Szille és Dió alakja. Ahogy e szövegrészeket a lehullott falevelekre emlékeztető ikonok választák szét és kapcsolják össze, úgy tartozik együvé a regény egészében is a valós és az elképzelt, illetve a látható és a láthatatlan. A tizenöt fejezetben fokozatosan bontakozik ki a két gyerek válaszkeresése közben, hogy mennyi minden köti össze a valóságot a képzelet világával, és hogy olykor mennyire bizonytalan nemcsak beazonosítani, hanem szétválasztani őket egymástól.
Vadadi Adrienn regénye rendkívül izgalmas és fordulatokkal telített, s bár nagy precizitással és körültekintéssel navigál e két világ közötti keskeny és sűrű bozótokkal tarkított mezsgyén, mégis az óvatlan olvasó elveszítheti olykor az ösvényt, és összezavarodva eltévedhet a történetek sűrűjében. De ha sikerül a két párhuzamos történet eseményeit és perspektíváit követni Szille és Dió történetén keresztül, akkor feledhetetlen olvasmányélményben lehet része akár a kiskamasz, akár a felnőtt olvasóknak. A regény kétségtelenül mintát is kínál és lehetőséget teremt az egyéni elmélyedésre, a szembenézésre és a közös családi beszélgetésekre.
Vadadi Adrienn: Az Örökkön Örökké Fa, ill. Fodor Katalin, Pagony Kiadó, Budapest, 2024, 126 oldal, 3490 Ft
