Acsai Roland
A „madárnyelv” hiteles tolmácsolója
Schmidt Egon madarai
A 2023-ban elhunyt Schmidt Egon nevét, a Kossuth-díjas ornitológusét, az ismeretterjesztő könyvek szerzőjéét biztosan sokan ismerik, hiszen közel száz könyve jelent meg. Nekem első kedvenc íróm volt kisgyerekként, és azóta is olvasom a könyveit. Tandori Dezsőnek nagy barátja volt, ami a munkájukban is tükröződött, egymás könyveit is lektorálták: Schmidt Egon neve a Madárnak születni kell…! című Tandori-könyv lektoraként tűnik fel, míg Tandorié a Madárdal erdőn-mezőn című Schmidt-könyvben. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy az alapjában véve ornitológus szerző milyen írói eszközökkel dolgozik, ha gyermekirodalmi művet ír ‒ amit többször megtett pályája során ‒, illetve azt is, hogy mennyiben ismeretterjesztő, és mennyiben szépirodalmi egy-egy mesekönyve?
Ehhez a Bátki András által igen szuggesztíven és líraian illusztrált ‒ a borítókép például a klasszikus kínai festészet madárábrázolásait idézi ‒, 1981-ben megjelent Schmidt Egon-könyvet, a Miről dalolnak a madarakat? szeretném alapul venni. A mű főhőse egy kisfiú, aki nem kap nevet a történet során, így alakja egyszerre válik általánossá és titokzatossá. Persze ez némi pontosításra szorul: igazság szerint a kisfiú neve elhangzik a könyvben, de csak egyetlen egyszer, az édesanyjával folytatott rövid dialógusban, és kiderül, hogy Lacinak hívják. Ám az író a könyv többi részében mindig csak kisfiúként nevezi meg, ahogy a madarak is.
A kiinduló képben a kisfiú egy öreg diófa alatt játszik. Jó okunk van feltételezni, hogy az író ebben a könyvben saját gyerekkorából merít, és a kisfiú bizonyos mértékig voltaképpen az ő gyermekkori alakja. (Ellentétben például a tengerimalacos mesekönyvvel, a Szervusz, Malackával!, amelyikben az Andris nevű főhőst egyértelműen a szerző András nevű fiával azonosíthatjuk.) Mintha erről a kisfiúról írná azokat a sorokat, amiket gyerekkori önmagáról ír A madárdal…-ban: „Néha, ha nagyon egyedül vagyok (…) újra látom az öreg fákat (…) Hallgatom ismét az örök suttogást, mint annyiszor boldog gyermekéveim idején.” A fikciós, a mesei sík azzal lép be a könyvbe, hogy a kisfiú képes beszélgetni a madarakkal ‒ bevett mesei toposz ez, az olvasó szinte természetesnek veszi ‒, értik egymás nyelvét. A kisfiút egyébként a szerző olyan kicsinek írja le, aki még nem nagyon tud beszélni, ám később, az anyjával való rövid párbeszédben mégis kerek mondatokban szólaltatja meg. Vagyis a szerzői intenció szerint a hangsúly nem a beszélni nem tudáson van, hanem sokkal inkább a hallgatás szeretetének érzékeltetésén. Az állatokkal való beszélgetést is egyféle hangtalan, telepatikus beszélgetésnek kell elképzelnünk, ami nem zavarja meg a gyerekkor magányos csendjét.
A főhős először egy cinegével társalog, miközben az olvasó fontos ismereteket szerezhet a cinegék életéről, például, hogy hová és miből építik a fészkeiket, hogyan nevelik fiókáikat. Illetve már rögtön itt megjelenik a gyakorlati madárvédelem kérdése is, az öreg fák megtartása. Ez a könyv ismeretterjesztő síkja. A következő fejezetben a sárgarigóval ismerkedhetnek meg hasonló módon a gyerekek. Általában jellemző Schmidt gyermekirodalmi stílusára, hogy viszonylag kevés történettel dolgozik. Ebben a fejezetben is csupán annyi a konfliktus, hogy a rigó fészekanyaga belegabalyodik a falombba, és nem tudja tovább vinni a csőrében, de a kisfiú egy letört ággal leakasztja onnan. Ezután a fülemüle bemutatása következik. Ebben a fejezetben sor kerül egy álom leírására is: a kisfiú egy ágon ül a sárgarigóval, majd együtt vágnak neki az őszi vándorlásnak. Ez a rész egyértelműen ‒ és a schmidti mércéhez képest már-már szürreális szinten ‒ a fikciós részeket gazdagítja. De ezután rögtön a madarak rejtőszínével kapcsolatban kapunk információkat. Megtudjuk, hogy a fülemüle a földre építi a fészkét, amit fiókái korán elhagynak, de a szülők a földön etetik őket tovább. Egyébként a történetek a helyszínnek, a főszereplőnek, a motívumoknak és a visszatérő szereplőknek köszönhetően összefonódnak, és összefüggő mesét alkotnak, a házimacskák például visszatérő mumusként szerepelnek benne. A záró mese a vörösbegy története: a madár megsérül a nyár végén, de egy ember megtalálja, hazaviszi, meggyógyítja, és a lakásban áttelelteti: „Egész télen az embereknél maradtam. Szabadon röpködtem a szobában (…) Tavaszra teljesen meggyógyultam, és akkor egy napsütéses reggelen az emberek kinyitották az ablakokat, és én tudtam, hogy azt akarják, térjek vissza az erdőbe…” A kisfiú a madár történetét hallva felajánlja, hogyha bármi baja esnék a vörösbegynek vagy a fiókáinak, hozzájuk bátran fordulhatnak, segíteni fog nekik. Válaszában a vörösbegy biztosítja a kisfiút arról, hogy akkor is elmennek majd a házukhoz, ha nem betegek, hogy énekeljenek neki: „Erdőről, patakról, nyulakról, őzekről, mókusokról és persze madarakról. Mindenféle madárról.”
Összefoglalásként elmondható, hogy Schmidt Egon mesenyelve szép, tiszta, könnyen érthető, élvezetes, szabatos stílusú, kedélyes és ritkán alkalmaz fikciós megoldásokat. Általában inkább a valóságból merít, és elsődleges motivációja mindig az ismeretterjesztés.
A könyv érdekessége, hogy Nemes Nagy Ágnes Madarak című versével zárul ‒ ez talán a szerkesztő ötlete lehetett. A vers valóban kapcsolódik a könyvhöz, hiszen a trochaikus mértékű vers beszélője egy kisfiú és egy kislány. A kislány szeretné megtudni, honnan jönnek, merre mennek a madarak, és bátyja vállalkozik rá, hogy kideríti, akárcsak Schmidt könyvében a magányos kisfiú.
Zárásként hadd mondjam el, hogy szerencsére a közelmúltban is jelentek meg madarakkal foglalkozó gyerekkönyvek. Az egyik kedvencem Balázs Imre József verses Madárábécéje, de említhetném a Kaláka és Gryllus Vilmos dalokkal kiegészített Muzsikáló madárházát, vagy Zalai Károly érdekes, anekdotikus Minden hétre madár című könyvét, vagy éppen Lauren Fairgrieve kézügyességfejlesztő Madarat tolláról modellépítő foglalkoztatóját. Aki pedig alapkönyvnek számító szakkönyvekre kíváncsi, annak kihagyhatatlan Siroki Zoltán Díszmadarak a lakásban című műve, Kovács Antal papagájos, illetve zebrapintyes kiadványa és Naphegyi Károly Madarak és madarászok című könyve is. Szárnyaló olvasást kívánok hozzájuk!
