Pusztai Ilona
Történetek a helyről, ahol élünk
Gimesi Dóra legújabb könyve, az Amikor mesélni kezdtek a fák a Városligetbe vezeti el az olvasóit. A millenniumtól napjainkig követhetjük végig a Liget és Budapest mindennapjait. Ebben a helytörténeti dokumentumokra épülő eseménysorba illeszkedik bele egy nyolcéves kislány, Alíz öt generáción átívelő családtörténete. Így a Liget múltját felvillantó epizódokkal párhuzamosan egyúttal egy fővárosi család sorsát is megismerhetjük.
Gimesi Dóra nem először foglalkozik a Városliget történetével. 2017-ben az Év Gyerekkönyve díjat elnyert mesekönyve, A macskaherceg kilencedik életének első története is a Ligetben játszódik: az Amikor a városban megállt az idő című mesenovellában egy öreg platánfa meséli el egy ház homlokzatát díszítő kőszobor királyfi és egy türkizkék hajú vízi tündér különös szerelmi történetét. Ez a kötet sok tekintetben tehát a korábbi mese folytatásának tekinthető: a helyszín most is a Városliget, ismét fontos szerepet kap egy fa és persze a szerelem is.
A közel öt évet felölelő kerettörténetben nyomon követhetjük a Városliget parkjának megújulását, az új múzeumok felépülését, a járvány okozta bezártságot, miközben hőseinkkel, Alízzal és Dédivel visszautazunk az időben.
A főhős névválasztása rögtön megidézheti az olvasóban az angol klasszikus mesehőst, Alice-t, csak ezúttal nem Csodaországban és Tükörországban kalandozik, hanem a magyar közelmúltban. Az építkezésnek ugyanis áldozatul esik Dédi kedvenc fája, egy százhuszonhárom éves nyárfa. A rönk évgyűrűinek segítségével, a Dédi útmutatása alapján Alíz időutazóként vissza tud repülni a történelembe. A millennium ideje az első állomás, ahol az olasz szépmama, Francesca és a cigányprímás szépapa, Pista romantikus szerelmi történetének lehetünk tanúi. Majd egy nagyot ugorva, 1945-ben részesei leszünk Dédi első báljának, és együtt ünnepeljük az ő nagyszüleivel, Francescával és Pistával, illetve a budapesti tömegekkel a második világháború végét. 1961-ben a vasfüggönnyel bezárt országban Góliát, az óriásbálna budapesti látogatása maga volt az elérhetetlennek tűnő idegen világok csodáinak ígérete. Legalábbis egy földgömb és a külföldről érkező képeslapok segítségével messzi tájakról álmodozó, világutazónak vagy kalóznak készülő kislánynak, Alíz nagymamájának. Ebben a fejezetben sikerült igazán a kerettörténet és a múltbeli események közötti összhangot megteremtenie Gimesi Dórának, a járványhelyzet okozta bezártság és az ország politikai okok miatti elszigeteltsége szépen párhuzamba hozható egymással. 1988 májusában Alíz édesanyja jelenik meg kislányként, aki a tanítói szigor ellenére nem a valós életet, hanem a saját fantáziavilágát rajzolja meg egy aszfaltrajz-versenyen, így teremt magának színes világot, képzelete segítségével megszépítve a valóság egyenarcú szürkeségét.
Az egyetlen hiányérzet az lehet, hogy Dédi szüleinek világa kimaradt a történetből, megtörve a generációk folytonosságát, így az öt nemzedék helyett valójában csak négynek a történetét olvashatjuk. Magyarázható ez talán a kezdeti koncepciótól való eltávolodással: míg az első két fejezetben, a szépszülők és Dédi történetében egy-egy romantikus szerelem áll a középpontban, addig az utolsó két részben a nagymama és az anya életéből egy-egy gyerekkori epizódot emelt ki a szerző. Ezt a koncepcióváltást a nők társadalmi helyzetének megváltozása is indokolhatja. A század második felében a hivatás, a karrier legalább olyan fontossá vált számukra, mint a hagyományos, családhoz kapcsolódó női szerepek.
A bábszínházi dramaturgként tevékenykedő, számos bábjáték adaptálójaként és írójaként sikeres Gimesi Dóra mostani meséjében is visszaköszön a sok éves színházi tapasztalat, rutin. Az epizodikus szerkesztés, a montázstechnika alkalmazása, a pergő tempó, az idősíkok gyors váltakozásai színpadi, vagy még inkább filmes hatást váltanak ki az olvasóból. De nem csupán a főhős névválasztása rokonítja Gimesi Dóra meseregényét Lewis Caroll művével, hanem az is, hogy szívesen keveri a valóságot a fantáziával, egyfajta szürrealisztikus világot teremtve. Rofusz Kinga pasztellesen visszafogott színvilágú, légiesen könnyed, finom vonalú illusztrációi pedig jól fordítják le ezt az írói szándékot a vizualitás nyelvére. Álomszerű festményei egyszerre keltik a valóság és a képzelet érzetét a szemlélőben. Mintha csak két világ között lebegnének.
A Pagony Kiadó hat éves kor felett ajánlja Gimesi Dóra könyvét. De mivel a főhős, Alíz a regény kezdetén már nyolcéves, a végén majdnem tizenhárom, így inkább a kiskamasz korosztály tekinthető a mese célközönségének. Ők azok, akik már egy hosszabb lélegzetű, több idősikon futó, mozaikos szerkezetű történetet képesek befogadni és értelmezni, már érdeklődést mutatnak lakókörnyezetük és családjuk múltja iránt, valamint iskolai tanulmányaik vagy családjuk révén rendelkeznek némi információval közelmúltunk történelmi eseményeiről.
(Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák, Rofusz Kinga rajzaival, Pagony Kiadó, Budapest, 2024, 54 oldal, 4490 Ft)
