Pusztai Ilona
Találkozhatnak-e a párhuzamosok a végtelenben?
Szinvai Dániel 2019-ben végzett a MOME tervezőgrafika szakán, ám már fiatal kora ellenére sikeres illusztrátor. Kovács Tamás György A villamos című mesekönyvének illusztrátoraként megnyerte az Év Gyerekkönyve díjat ismertterjesztő kategóriában, majd a Szép Magyar Könyv 2023. nyertese is lett a gyermek- és ifjúsági könyvek kategóriájában. A Csimota Kiadónál megjelent Párhuzam az első önálló kötete, ahol az illusztrációk mellett a szöveg is saját munkája.
A könyv két történetet tartalmaz, egy fiúét és egy lányét, nekik és a történeteiknek a kötet közepén kellene összetalálkozniuk.
„Egy srác (Egy lány) megérkezik valahová, egy lány (egy srác) megindul valahonnan. Egy történet. Vagy kettő. Vagy sokkal több? Egy fiúé és egy lányé. (Egy lányé és egy fiúé.) Egymás felé tartanak, és van egy pont, ahová megérkeznek. Találkoznak? Talán nem is ez a fontos.” – olvasható a rövidke, a cselekményt összefoglaló szöveg a kötet borítóján. Így tulajdonképpen bármelyik oldalról el lehet kezdeni a történetet, a fiú, illetve a lány oldaláról, mindig ugyanoda érkezünk, az egymás felé tartó két szereplőhöz.
Szinvai Dániel a Z generáció tagja. Náluk, legalábbis így tudjuk, a túlzott szülői gondoskodásnak és a hosszan tartó tanulásnak köszönhetően erősen kitolódik a gyermekkor, az életkezdés nehézségei miatt érzett fokozott aggodalom miatti depresszió éppúgy jellemző rájuk, mint az, hogy nehezen teremtenek valódi kapcsolatokat. Akárcsak a kötet hősei: „fura labirintus az élet/ Thészeusz vagyok/ ha egyedül vagyok, úgy érzem/ újra és újra eltévedek/ folyton a kezdőpontra jutok vissza/ de most megpillantalak/ a sötét utcán, mint látomás/ elsuhansz”. Szinvai Dániel e képregényével mintha csak tükröt tartana saját korosztályának, amely nemzedéke életérzésének, út- és főképp párkeresésének hű lenyomata.
De nemcsak két történet, egy fiú és egy lány élete fut párhuzamosan, hanem a szövegek is megkettőződnek. Az egymást váltó állóbetűs és dőltbetűs sorok együtt olvasva is kiadnak egy kerek egészet, de külön-külön is szuverén szöveggé állnak össze. Az állóbetűs szakaszok leginkább tényszerű közlések, a képek magyarázatai, míg a dőlt betűs részek inkább belső monológok, lírai, gondolati reflexiók.
Jobbára a fiú történetében jelennek meg erőteljesen irodalmi, mitológiai utalások. A már említett Thészeusz, illetve az apa alakjához kötődően Daidalosz és Ikarosz története. De leghangsúlyosabb a vívódó, az élettől menekülő dán királyfi, Hamlet alakja, aki így a hős alteregójaként is értelmezhető – „én/ akár Hamlet/ beleburkolózom a sötétbe/ csigaházba bújok/ ott nincs/ se tér/se idő” –, a belső borítón pedig megjelenik még két, a családban, illetve a társadalomban eluralkodó élethazugságokat feszegető dráma, Mrožek Tangója és Ivan Viripajev Részegekje is. A lány történetében hiányoznak a konkrét irodalmi utalások. Egyedül a néhai apához kötődve jelenik meg Rimbaud költészete a Doors (Jim Morrison) zenéjével összekapcsolva. Ebben a részben viszont erősebben hangsúlyt kap a természettel való kapcsolat, mintha a férfi és a női lélek természetének kétarcúságát jelképezné a kötet két fele.
Egy fiú és egy lány találkozása állna a könyv középpontjában, de mintha a két szereplő története párhuzamosan elfutna egymás mellett, azt sugallva, a párhuzamosok nem találkozhatnak a végtelenben. „Te vagy Ariadné/ tudom/ fonalad a másik fonal/ két ejtőernyős, ha összekapaszkodik/ a végtelenben, te és én találkozunk/ se tér, se idő/ csak két apró pont a semmiben/ visszanézek, mielőtt landolunk/ látom magam, ahogy feléd tartok – zárul a fiú története reménykeltőn, ám a lány oldaláról mintha pont a másik fél elérhetetlenségét vizionálná a szöveg: „berendezek magamnak/ egy fénylő dobozt/ csak titokban várok rád”. A társra találást nehezíti, hogy mindkét szereplőnél problémás vagy hiányzik az ellentétes nemű szülői minta, a fiú esetében a mentális betegséggel küzdő anya a negatív női példa, a lány esetében a korán elhunyt apa az ok.
Mivel a szerző hivatása szerint tervezőgrafikus, ezért a kötet főszereplői mégiscsak a képek, a szöveget alkotó rövidke költői prózafutamok ezeknek csak kísérői, kiegészítő, értelmező elemek. De a fokozott képi jelenlét a megszólított nemzedék kulturális fogyasztási szokásaival is összefügg, így nem véletlen, hogy a vizualitásra építő különböző médiumok szintén megidéződnek a könyvben: fotó, mozi, színház, árnyjáték.
A szöveghez hasonlóan a kötet képi világa szintén a megkettőződésre, a párhuzamokra épül: fény és árnyék, hideg (kék, zöld) és meleg (sárga, lilásrózsaszín) színek ellentétpárjai, egyszerű fekete-fehér vonalas rajzok és sejtelmesen elmosódó színes grafikák, amelyeket a nappali józan valóság és az éjszakai fantázia- és álomvilág tükörképeiként is értelmezhetünk. A fény maga, illetve érzékelésének megragadása is fontos szerepet kap a kötetben: „fény/ nélkül nincs semmi/ benne lesz minden látható/ általa a világ kinyílik/ minden szín megmutatja magát”; „ahogy a szem fenekén földet ér a fény hogyan lesz forma a forma, szín a szín, tér a tér”. Mintha a fény azzal, hogy láthatóvá teszi a valóságot, segítene a józan értelem keretei közé szorítani az egyén életét, megóvni őt a lelki széthullástól, az érzelmi káoszba süllyedéstől.
Szinvai Dániel történetében nagy valószínűséggel sokan ismernek majd rá a saját gondjaikra, félelmeikre, családi és személyes traumáikra, így gyaníthatóan nemzedékek kultkönyve lesz.
(Szinvai Dániel: Párhuzam, Csimota Könyvkiadó, Budapest, 2024, 100 oldal, 3990 Ft)
