Halász Bálint
Szuri és Muri
A szurikátatestvérek, Szuri és Muri, még soha nem láttak havat. Ámulattal figyelték az ablak mögül, ahogy a hópelyhek lassan alászállnak. Az ég szürke volt, az erdőt szegélyező fenyők csúcsa már havas, az odút finom illat töltötte be. Nagymamájuk a konyhában tüsténkedett, tésztát gyúrt, és mézeskalács figurákat készített.
‒ Mikor jön haza anya? – kérdezte Szuri, belecsimpaszkodva a nagyi kötényének csücskébe.
‒ Mikor jön már végre meg apa? – rángatta a ruha másik végét Muri.
‒ Hoznak nekünk sok ajándékot? – rántották meg egyszerre. De olyan erősen, hogy nagyi akaratlanul is beletenyerelt egy szív alakú formába.
‒ Jaj, ezt most elrontottam! – szisszent fel, ahogy a keze megcsúszott – Ne nyaggassatok! Inkább segítsetek, és mire kész vagyunk, már itt is lesznek!
Szuri és Muri odahúzott két széket, hogy felérjék az asztalt, amit úgy borított be a liszt, mint a friss hó kint a tájat. A szurikátatestvérek először is belenyomták praclijukat a szívbe. Nagymama a fejét csóválta, de hagyta. Utána kiosztott egy adag tésztát Szurinak és egy másikat Murinak. A testvérek nekiláttak, hogy új mézeskalácslényeket formázzanak, volt ott sün, csiga, cinege, őz, dinoszaurusz is persze, meg egy ninja, aki egy kalózzal vívott, és rengeteg más dolog is. Nagyi elégedetten nézett végig a tepsin.
‒ Mehet is a sütőbe!
Szuri még gyorsan rádobott egy utolsó darabot, egy kis majmot.
‒ Nagymama, miért vagyunk itt, Magyarországon, és miért nem a jó meleg Afrikában? – kérdezte, ahogy eltűnt a tepsi a sütőben.
‒ Mert jó itt nekünk – mosolygott rá Nagyi, és elgondolkodva folytatta. – Tudjátok, volt egyszer egy kis emberfiú, Jézusnak hívták, ott született, Betlehemben, ahol apukája és anyukája soha nem élt előtte.
‒ Tényleg? És nem félt? – csodálkozott Muri.
‒ Nem. Se ő, se az anyukája, se az apukája – felelte a nagyijuk.
‒ Miért? – kerekedett el Szuri és Muri szeme.
‒ Mert mindenki szerette őket, a pásztorok, a kutyák… – kezdte sorolni nagyi, de Szuri félbeszakította:
‒ A kecskék is?
‒ Igen – bólogatott nagyi.
‒ A macskák is? – gondolkodott fennhangon Muri.
‒ A szamarak? A giliszták? A bocik? A békák? A királyok? A szegények? A gazdagok? Lord Garmadon? – záporoztak a kérdések.
‒ Mindenki – mosolygott nagyi. – De, ami a legcsodásabb, ő is szeretett mindenkit!
‒ Még Lord Garmadont is? A ninják fő ellenségét? – hitetlenkedett Szuri és Muri.
‒ Még őt is!
Szuri és Muri összenézett, nem értették, hogy lehet a világ leggonoszabb főgonoszát szeretni.
‒ És ezért vagyunk mi itt, Magyarországon. Mert nincsenek pálmák vagy tenger, de vannak dombok, havas csúcsú fenyők, játékos hópelyhek és szeretet!
Ekkor csengettek. Szuri és Muri az ajtóhoz rohant. Apa és anya hangját már messziről megismerték. De besereglett az egész népes szurikáta család, egy nagypapa, két másik nagyszülő, apa apukája és anyukája, három nagybácsi, négy nagynéni, öt unokatestvér, a többieket már nem is számolták. Szurikátaanyuka megölelte Szurit és Murit, akik büszkén mutatták meg az épp kisült mézeskalács alkotásokat.
‒ Nekem ez tetszik legjobban! – mutatott az anyukájuk az elrontott szívre, amin ott díszelgett nagyi, Szuri és Muri praclilenyomata.
