Ecsédi Orsolya
Üveghegy
Mosli pont olyan kismalac volt, mint az összes többi. Rózsaszín. Kajla fülű. Konnektororrú. A hangja is ugyanolyan fültépően sivított, mint a többieké. És a vályúnál is pont úgy tolakodott, ahogy az egy malactól elvárható.
Mosli csak egy dologban különbözött a többiektől. Rövidebbre nőtt a farka. Nem kunkorodott, pöndörödött, göndörödött úgy, ahogy az a malacok nagykönyvében meg van írva.
Szín: jeles. Fül: jeles. Orr: jeles. Hang: jeles. Tahóság: dicséretes ötös. Farok: elégtelen. Így vezették be Moslit a malacok nagykönyvébe.
Ezért mindenki csúfolta. Pedig orrból sem volt ám mindenki ötös. Volt, aki négyes alát kapott. És tahóságból sem teljesített ám mindenki kitűnőre. Voltak udvarias malacok is. De ők legalább nem buktak farokból.
Szóval Mosli élete nem volt könnyű. Egészen addig a napig, amíg meg nem hallotta azt a mesét.
A gazda kislánya olvasta fel a húgának a baromfiudvar mellett, de a disznóólakig is elhallatszott. Mosli nem is emlékezett, miről szólt a mese maga, mert már a legelején kisebb sokkot kapott a hallottaktól.
– Hol volt, hol nem volt, az Üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malac túr, élt egyszer...
Mosli azt hitte, csak a kajla füle tréfálta meg. De fülből mindig is jeles volt, így kénytelen volt hinni neki. A mese tényleg egy különösen rövid farkú malaccal kezdődött. Aki mást sem csinált, mint turkált. A mese többi szereplőjére rázósnak tűnő próbatételek vártak, hogy elérjék a céljukat. Sárkányölés, királylánymentés és más kalandok, amiket Mosli a háta közepére sem kívánt. A mesebeli malac viszont teljesen nyugisnak tűnt. Ő már elérte, amit akart. Csak túrt. És kiteljesedett benne.
Mosli szívesen lett volna ez a malac. Aztán eszébe jutott a kurta farka. Gyorsan igazított a gondolatai menetén. Mit szívesen lett volna! Hiszen ő ez a malac! Már csak a megfelelő helyet kellett megtalálnia hozzá.
Attól a pillanattól kezdve más sem érdekelte, csak az Üveghegy. Utazása minden apró részletét megtervezte. Hány bőröndöt vigyen magával. Vonattal menjen vagy távolsági busszal. Milyen bakancsot vegyen fel, hogy fel ne törje csülkeit az üveg, amikor átmászik rajta. Vagy kerülje meg inkább?
A tervezgetés annyira lekötötte az idejét, hogy már alig szólt a többiekhez. A malacok ugyanúgy nyomakodtak, tülekedtek és furakodtak körülötte, mint korábban, de Mosli szinte észre sem vette őket. Ha piszkálták, csak az Üveghegy túlsó oldalára gondolt, és legyintett. Ezért egyre kevesebbet piszkálták. Amikor Mosli mosolygott is a legyintés mellé, teljesen rá is untak.
– Te, Mosli, olyan csendes vagy mostanában – szólította meg Krumpli. Ő volt a legudvariasabb malac az összes között. Alig tudott normálisan tolakodni. Épphogy csak megkapta a kettest tahóságból, így aztán nem is csúfolt senkit. Ami miatt azonnal le is csúszott kettes alára.
– Az Üveghegyen túlra készülök – avatta be büszkén Mosli. Krumpli volt az egyetlen, akiről tudta, hogy nem fogja lefitymálni az álmát.
– Azta! Oda, ahol az a sok mese történik? Ahol hemzsegnek a tűzokádó sárkányok és a furfangos farkasok? Ahol csak a legkisebb királyfi képes legyőzni a szörnyeket, és mindenki mást szőröstül-bőröstül felfalnak? Fú, Mosli, baromi bátor vagy!
Mosli nagyot nyelt. Erre még nem gondolt ebben a formában. Mindig csak a turkálásra és a nyugalomra.
Az utazás egyre csak halasztódott. Elmúlt a nyár. Beköszöntött az ősz. Csodálatos idővel és szelíden simogató napsütéssel. Mosli a frissen felásott rögök között turkált a kertben. Alul káprázatosan fekete volt, felül pedig derűsen göröngyös. A legjobb minőségű föld a világon.
Moslinak szokása szerint az Üveghegy jár a fejében. Arra gondolt, hogy egy hegy esetében, még ha üveg is, egyáltalán nem egyértelmű, hogy melyik fele melyik. Hol van az innen, és hol van a túl. Mert ha innen nézi, ott van túloldala. Ha pedig onnan nézi, itt van.
Moslit még mindig nem érdekelték a királylányok. A sárkányok még kevésbé. A kalandoknak pedig a gondolatától is a hideg rázta.
Ezért úgy döntött, hogy ő inkább onnan nézi.
A kertben teljes volt a nyugalom. Mosli elmélyülten túrta a mesébe illő földet.
Most, hogy eljutott az Üveghegyen túlra, más dolga sem volt.
