Papírhajó - Füttyögés és nahátozás


Titkos_mozi.JPG 

 

Nagy Eszter

 

Rejtőző részletek

 

A camera obscura megvan? A több mint ezer éves, lencse nélküli képalkotási eszközhöz pusztán egy teljesen sötét üreges test és egy fényáteresztő nyílás szükséges. A test belsejében a nyílással átellenben lévő falon megjelenik a kinti környezet fordított képe. Magam is csináltam már ilyen lyukkamerát bolhapiacon talált szivaros bádogdobozból. Ha sikerült a fényérzékeny fotópapírt be- és kivarázsolni, akkor különös szépségű képek jelentek meg a papíron. Ezek után nem is csoda, hogy felcsigázott Pacskovszky Zsolt év elején megjelent regénye, a Titkos mozi.

A könyv cselekménye egy különös film körül forog, ami Marcell párizsi szobájának falára vetül egy rejtett lencsén át. A fiatal fiú beköltözésük után véletlenül talál rá a szerkezetre, és fél éjszaka megbabonázva bámulja az ágya felett megjelenő némafimet, amin az utca túloldalán található kávéház mindennapi élete elevenedik meg a múltból. A különös lencse a camera obsura elvén működik, de nem a valós idejű, hanem a múltbeli történéseket mutatja, harminc évvel korábbról. A falon megjelenő filmet nem lehet megállítani vagy visszajátszani, „csak” nézni engedi magát. És ezzel tulajdonképpen le is van tudva a dolog, többet nem tudunk meg a rejtélyes szerkezetről, a vetítésen kívül látszólag nincs más szerepe. Ha a cselekmény egy idősíkban játszódna, akkor Marcell egyszerűen kinézne az ablakán, és onnan figyelné a kávézó teraszát. Mire hát a rejtélyes objektív? A válasz talán a mozi történetében keresendő. A kávézó egyik pincérnője rabul ejti a kamasz szívét, aki ettől a pillanattól fogva egy sorozatfüggőt megszégyenítő intenzitással válik a mozi megszállottjává.

A szobája unalmából rejtélyes bűncselekményeknek lesz szemtanúja, és azok összefonódó szálait bogozgatva kell rádöbbennie, hogy hiába a megfejtés, ha ahhoz a tehetetlenség párosul. Kutakodása közben szembesül a ténnyel, hogy a gyönyörű pincérnő egy brutális sorozatgyilkosság áldozata lesz/lett. És ezt sehogy nem tudja megakadályozni.

Nehéz dologra vállalkozott a szerző azzal, hogy a két, egymáshoz közeli idősíkot sodor össze a történet felvezetésében. Nyelvileg nehéz a perspektívaváltásokat úgy követhetővé tenni, hogy a narrátor közben ugyanaz marad. Marcell szemén keresztül látjuk a mozit is és a jelent is. Hiába veszi át a kamaszos nyegleség helyét az izgatott találgatás annak megfelelően, hogy Marcell figyelme a külvilágra vagy a mozira irányul, hiába válik ugyanannak az utcasaroknak vagy a kávéház közönségének a leírása kimerítően részletezővé a múltbéli jelentekben, első olvasásra nem volt mindig világos, hogy hol is járunk. A nyitó fejezet megértését tovább nehezíti, hogy a falra vetülő film néma, a szereplők cselekedetei a fiú spekulációin keresztül kapnak valami értelmet. Ez a halmozott áttételesség az elkerülhetetlen végzet ismerete ellenére is talányossá teszi a nyitányt. A tények és találgatások közötti megbomlott egyensúly nem ad magyarázatot a tragikus végkifejletre, így fellélegeztem, amikor szétváltak az történet szálai. A második szakaszban visszalépünk az időben, és megismerjük Ninette, a pincérlány szemszögéből az előzményeket, hogyan menekült el szülőfalujából az őt zaklató „udvarlója” elől. Nagyon kellett ez a lépés, hogy a regény tulajdonképpeni főszereplője lelépjen a vászonról, és alakja többdimenzióssá váljon. A szöveg érzékenyen adja vissza a bántalmazás eszkalálódásának klasszikus lépcsőit, amit a szűkebb és tágabb környezet védelmező támogatása is csak lassítani tud, de feltartóztatni nem.

Ninette történetét az őrület története követi, és ezzel már a végjátékba csöppenünk bele. A kegyetlenség fegyelmezetten tör át mindenen, a nézőpontok hirtelen váltakoznak az épp aktuális áldozat szemszögének megfelelően. Mindenki fejébe bele tudunk lépni, kivéve az elkövetőébe. Szándékosan vagy sem, de tény, hogy pont a kritikus utolsó pillanatban kuszálódnak össze a perspektívák annyira, hogy ne lehessen eldönteni, ki áll és melyik végén annak a bizonyos fegyvernek. Ettől még persze a ravasz meg lesz húzva.

Mire elül a füst, elhal az utolsó dörrenés, az olvasó újra Marcell mellett találja magát, aki épp egy kisvárosba készül kiruccanni. Sok töredék kerül az utolsó lapokon a helyére, de még így is maradnak bőven elhallgatott részletek.

Mindenképpen a könyv javára írandó, hogy fontos témát feszeget a zaklatással, erőszakos közeledéssel, és jól meg tudja mutatni, hogy mennyire nehéz még közösségi összefogással a hátunk mögött is kikerülni az áldozat szerepéből. Az egyes fejezetek nagyon hullámzóak. Amennyire jól átjön Marcell kamaszsága, annyira mesterkéltnek és öregesnek tűnik Ninette narratívája, holott csak 2–3 év a korkülönbség a két szereplő között, és időben sem sok választja el őket egymástól. Számomra végig kérdés maradt, hogy mi szükség volt a lencsére. Amíg csak a mozin keresztül tudjuk követni az eseményeket, addig azok súlytalanok maradnak. A lencse megmutatja a feszültséget, de azt Ninette színrelépése tudja élővé tenni. A végére több fronton is erős hiányérzet maradt bennem, olyannyira, hogy rögtön újra átolvastam az egész könyvet, hátha némely dolgok elkerülték figyelmemet. De nem.

 

(Pacskovszky Zsolt: Titkos mozi, Móra Könyvkiadó, 2017., 175 oldal, 2199 Ft)


 Főoldal

2018. szeptember 12.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png