Mészöly Ágnes
Menő csajok koronával
Minden igényes lányos anya életében eljön az a pillanat, amikor kénytelen ráébredni, hogy hiába számtalan próbálkozása (klasszikus zene hallgatása a várandósság alatt, pasztellárnyalatú gyerekszoba, kortárs versek höcögtetés közben), gyermeke ellenállhatatlanul vonzódik mindenhez, ami rózsaszín, csillog, fodros és szívecskék vannak rajta.
Valljuk be, ez tragédia.
Karácsonyra barbit kér, addig toporzékol az újságosstand előtt, amíg meg nem vesszük azt az igénytelen vackot, ami mellé a műanyag ékszerkészlet van csomagolva, és farsangkor hercegnő akar lenni, jó esetben Elza.
Elég nehéz ilyenkor olyan mesekönyvet találni, ami alkalmas arra, hogy ötévesforma lánykáink mérhetetlen cukiságigényét is kielégítse, de a mi értékközpontú, kényes irodalmi ízlésünk se betegedjen bele a kognitív disszonancia okozta hosszútávú, lappangó frusztrációba. Szerencsére Simon Réka Zsuzsanna mesegyűjteménye, a Majdnem egy tucat királylány hatalmas segítséget jelenthet a kétségbeesett anyák számára.
A könyv borítóját a belső illusztrációkat is jegyző Egri Mónika készítette, és ha nem tűnne fel rajta egy kissé ostoba mosolyú sárkány, összetéveszthetnénk akár a Kettes Számú Királylányképző Szakközépiskola érettségi tablójával is. A mesék főhősnői, rendes úrhölgyekhez méltóan toronyszobaablakokból tekintenek az olvasóra, illetve kevésbé rendes úrhölgyként ücsörögnek, esetleg mindjárt háttal a közönségnek, szobácskájuk ablakában. Már a borítóról is látszik tehát, hogy nem mindennapi, királylányokkal szemben támasztott klasszikus elvárásoknak megfelelni akaró hősnőkkel lesz dolgunk, hanem aktív, cselekvő, irányító egyéniségekkel, akik tökéletesen interiorizálták a huszonegyedik század elvárásait.
Hősnőink nevei is megjelennek a borítón. Sáfrányos Szeklice, Aranyos Fodorka vagy Szelíd Csorbóka csupán mókás neveknek tűnnek, ám Hegyi Árnikánál és Erdei Szamócánál már az is gyanakodni kezd, aki nem tartotta éveken át a párnája alatt a Kis Növényhatározót. Ám a szerző nem ragad le a szépen csengő növényneveknél: a mellékszereplőket is áradó ötletességgel nevezi el, úgy, hogy az olvasó már a hangzásból következtethet a karakter jellemére és történetben betöltött szerepére.
A mesék főszereplőinek közös és legfontosabb jellemzője, hogy nem felelnek meg a királylányokat jellemző elvárt értékrendnek. Inkább annak az értékrendnek felelnek meg, hogy ne feleljenek meg: átírják az illemkódexet, lovagrendet alapítanak, mindenhonnan elkésnek, vagy éppen segítenek egy könyvtolvajnak. Azt a nőideált testesítik tehát meg, ami a legújabb kor jellemzője: ezek a királylányok nem várnak arra, hogy megmentsék őket, inkább ők maguk mentenek meg egész birodalmakat, nem áldozattípusok, hanem, ha például a sárkányrabló királylányt nézzük, kifejezetten agresszorok, okosak, kreatívak és mindenképpen saját maguk irányítják a történéseket.
A mellékszereplők jól eltalált figurák, de az egyes mesék terjedelme nem engedi meg, hogy aprólékosan kidolgozott karakterük legyen. Fő teendőjük, hogy asszisztáljanak a királylányok akcióihoz, és ezt remekül el is látják, leginkább azért, mert Simon Réka Zsuzsanna a már emlegetett beszélő nevek és egy-két félmondat segítségével olyan jól jellemzi őket, hogy csak nagyon ritkán tűnnek kétdimenziós, elnagyolt síkbáboknak.
A mesék alapvetően óvodás korú gyerekeknek íródtak, ennek megfelelően mindegyik hasonló dramaturgiát követ, ám üdítően ritkán futunk bele a deux et machina jól bevált megoldásába, a konfliktusok olyan íven futnak ki, melyeket a főszereplők jelleme határoz meg. Persze, az egyes történetek befejezése ennek megfelelően nem nagyon tartogat meglepetéseket. A klasszikus értékrendtől való eltávolodást nem vitte túlzásba a szerző, a boldog/megnyugtató befejezés minden egyes fejezetben borítékolható. Ha van valamilyen gyengéje ennek a mesekönyvnek, akkor talán az, hogy a cselekmények szerkesztettsége és modernitása nem tud felnőni a jellemek korszerűségéhez.
Ám ezt a hiátust remekül ellensúlyozza Simon Réka Zsuzsanna briliáns nyelvhasználata. Az írónő visszafogottabb, mint előző kötetében, önmaghoz képest minimalista szöveget hozott létre, ám pontosan adja a tőle elvárt ötletességet, a váratlan, időnként nem létező, mégis a helyzet hangulatát tökéletesen eltaláló jelzőket, ugyanakkor nem tobzódik az öncélú nyelvi eszközökben. A könyv minden egyes mondatán érződik, hogy felolvasásra termett, hogy egy jól hangsúlyozó apuka minden további nélkül teremt drámát vagy stand up-comedyt a gyerekszobában ezekkel a mesékkel.
Egri Mónika illusztrációi kedvesek, szerethetőek, nem próbál olyan képi megoldásokat lenyomni az olvasók torkán, melyek értékeléséhez minimum három abszolvált félévre van szükség egy tetszőleges művészeti egyetemen. Ugyanakkor bátran játszik színekkel, perspektívákkal, a könyv leglényegesebb alakjai, a királylányok pedig egytől egyig szépségesek. A rajzok ugyanolyan részletgazdagok, mint a mesék, hangulatukban és kidolgozottságukban is tökéletesen kiegészítik egymást.
A Majdnem egy tucat királylány tehát garantáltan tetszeni fog minden hercegnőrajongó óvodásnak, és nem fogja kiverni a biztosítékot a női szerepeket kicsit árnyaltabban értelmező szülőknél sem. Ám egy komoly veszélyt azért rejteget e könyv: nem kizárható, hogy a gyermek a következő farsangkor Hegyi Árnikának vagy Fürtös Bodzának akar majd öltözni. És nagymama legyen a talpán, aki azt a jelmezt egy fél délután megvarrja.
Simon Réka Zsuzsanna: Majdnem egy tucat királylány, ill. Egri Mónika, Manó Könyvek, 2016, 120 oldal, 3490 Ft.
