Szigeti Csaba
Bajnokok voltak és igazi hősök
A Békés megyei Mudin fivérek
Ferenc Józsefnek nem tetszett. Hangosan és hosszan méltatlankodott. Már megint a magyarok! Mit képzelnek?! Az osztrákok és a csehek képesek rá, a magyarok nem? Arról volt szó, hogy a sárga-fekete Habsburg-zászló alatt vonulnak együtt, ehelyett… Ehelyett most derült csak ki, hogy a londoni olimpia megnyitó ceremóniáján a magyar sportolók külön, a koronás zászlajuk alatt masíroztak…
Az ominózus lobogót a korszak kiváló all-round sportolója, Mudin István vitte. Büszkén, őszinte hazaszeretettől fűtve. A „Magyar Óriás” mutattak rá, mondták róla. Találó elnevezés. Utal testméreteire (majd’ 190 centire nőtt), s emberi nagyságára. No, de erről kicsit később.
Békés megye szülötte, Kétegyházán látta meg a napvilágot, anno 1881-ben. Apja kalapkészítő mester volt, a családi legenda szerint Franciaországból származott. A kései utódok aztán találtak is „Müdeneket” a Loire-mentén, hallani, fel is vették velük a kapcsolatot. Mudin István anyja helyi parasztlány. A kalapkészítőnek és feleségének hat gyermeke született. Ketten érték meg a felnőttkort. A már említett István, no meg a hat esztendővel ifjabb öcs, Imre.
Ketten maradtak, s mindkettejük neve aranybetűkkel szerepel a magyar sport nagy történelemkönyvében, miként a Nagy Háború hősöket felsoroló köteteiben is.
Stadionok bajnokai
Mudin István az elemi népiskolát Kétegyházán végezte, ám világos volt: ennek a fiúnak tanulnia kell, sokra hivatott. Aradon a polgári fiúiskolába került, majd tanítói képesítést szerzett. A sportban hamar kitűnt diáktársai közül. Nem volt olyan sportág, amelyben ne nyújtott volna átlagon felülit. Kipróbált mindent, de leginkább az atlétika vonzotta. Azon belül is a dobószámok. Ám nyert medáliát magasugrásban is. Birkózásban országos második volt, az osztrákok elleni nemzetek közti válogatott viadalon magyar dresszben vívott ádáz csatát. A városligeti cirkuszban nem oroszlánokat látott a nagyérdemű, hanem oroszlánszívű gladiátorokat.
A dobás nagyon ment. Különösen a kalapácsvetés. Mudint világszinten jegyezték. A magyar rekordot 1905-ben javította meg először (32,5 méter). Majd utána még ötször (a legjobbját 1912-ben „vetette”: 39,72 m). A magyar kalapácsvetés története igen dicső. Németh Imre, Csermák József, Zsivótzky Gyula, Kiss Balázs, Gécsek Tibor, Pars Krisztián… Nagy bajnokok mind. A sor Mudin Istvánnal kezdődött!
Aradról Budapestre vitt az útja. A tanítóból tanárember lett. De a tanulás mellett a sport sem szorulhatott a háttérbe. A Magyar Athletikai Club versenyzője lett. Összesen 106 aranyérmet nyert a sportkör színeiben. Fájó és érdekes is egyben, hogy ezek egyike sem volt magyar országos bajnoki cím. (Ám osztrák és cseh, az igen.) Mudin majd’ mindenben átlagon felüli volt, de kifejezetten jó csupán kalapácsvetésben. Csakhogy országos bajnokságot kalapácsvetésben akkoriban még nem rendeztek.
Magyarországon már ismert sportoló volt, az igazi nemzetközi népszerűséget az 1906-os, soron kívüli olimpiának köszönheti. Mudin két érmet nyert a „pánhellén játékoknak” is nevezett viadalon. (S bár az 1906-os Játékokat máig nem emelték be a hivatalos olimpiák közé, jelentősége mégis rendkívül nagy. Az 1900-as párizsi és az 1904-es St. Louis-i rendezés mindenről szólt, csak a Coubertin által elképzelt olimpiáról nem, így az 1906-os soron kívüli olimpia valójában megmentette az olimpiai mozgalmat, újra a helyes útra terelte a kezdeményezést.)
Az I. újkori olimpia tizedik évfordulója alkalmából szervezett 1906-os játékok külsőségeiben valójában az első olyan sportesemény volt, amely a mai olimpiához hasonlatos. Méltó helyszínen, a Márvány stadionban rendezték a megnyitóünnepséget. Itt vonultak fel először nemzeti zászlaik alatt a versenyzők, nagy létszámú sportolói gárda, s magas színvonalú küzdelmek jellemezték a viadalt. A magyar csapat zászlaját a kor sokoldalú, kiváló atlétája, Mudin István vitte.
Mudin a soron kívüli olimpián nem kevesebb, mint hat versenyszámban indult. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a hellén pentatlon önmagában öt különböző sportágból állt, azt kell, mondjuk, kellő állóképességre volt szüksége…
A hellén pentatlon az ókori olimpiákból átvett versenyszám volt. Helyből távolugrás, hellén diszkoszvetés, gerelyhajítás, stadionfutás, valamint birkózás alkották. Helyből távolugrásban Mudin a 6. helyen végzett, a hellén diszkoszt megnyerte. Gerelyhajításban a 9. legjobb eredmény volt az övé, így három szám után, 16 helyezési ponttal vezette a 26 főből álló mezőnyt. A viadalt a legjobb nyolc folytathatta. Következett a stadionfutás. 192 métert kellett teljesíteni. Mudin 8-ként ért célba, míg legnagyobb ellenfele, a svéd Mellander a 4. lett. Az utolsó versenyszám előtt három pont volt a két versenyző között a különbség, így hiába nyerte a görög-római (kötöttfogású) birkózást a „Magyar Óriás” (ekkor nevezte el így a nemzetközi sajtó), az ugyanebben a számban harmadik svéd egyetlen helyezési ponttal végül megelőzte őt. Mellander úgy lett olimpiai bajnok, hogy az öt lehetségesből egy számot sem tudott megnyerni. „Csak” az összetettet…
Ám hogy a történetből ne hiányozzon valami „nagyon magyaros”: a MOB helyszínen tartózkodó vezetői sejthették, hogy nagyon szoros lesz a vége, s tudták azt is, a nagy testű Mudin futásban enyhén szólva sem tartozik a legjobbak közé, ezért még a gerelyhajító szám előtt igyekeztek meggyőzni a mindössze 19 éves, a dobogóra teljesen esélytelen Luntzer Györgyöt, ne tiszta erejéből dobja el a sportszert, próbáljon Mudin mögött végezni. Ezzel pedig segíteni a végső győzelemre is esélyes honfitársát. Luntzer talán hajlott is volna a kérésre, ám – a rossznyelvek szerint – egyes klubféltékenységtől sem mentes honfitársaink meggyőzték: dobjon akkorát, amekkorát csak bír. Luntzer mindent beleadva a 6. legnagyobbat dobta. Mudin pedig a végén a dobogó második fokára állhatott...
Dr. Mező Ferenc, a későbbi szellemi olimpiai bajnok, a történetet elemző dolgozatában imígyen fogalmazott: „Annyi bizonyos, hogy Luntzer, bár sportszerűen cselekedett, nemzeti szempontból hibát követett el.”
De még nem volt vége a viadalnak! Mudin a hellén diszkoszvetésben sem volt esélytelen a dobogóra. A hellén diszkoszvetés annyiban különbözött a sportág mai (és valójában már a pánhellén játékokon is alkalmazott) változatától, hogy egy 70x80 cm-es emelvényen állva, forgás nélkül kellett a sportszert elhajítani. Mudin kezéből 31,91 méterre szállt a diszkosz, mely a harmadik helyet jelentette saját maga, illetve a magyar csapat számára.
Korántsem mellesleg: Athénban három bronzérmet szereztek a magyarok, s mindhárom éremszerző Békés megyei kötődéssel bír. Mudin mellett a birkózó Holubán Ferenc (a ma Mezőkovácsházához tartozó Kovácsházi pusztán született és nőtt fel), valamint a kardvívó Tóth Péter (családi kötődése révén szarvasinak vallotta magát).
De vissza Mudinhoz! Indult még helyből távolugrásban, diszkoszvetésben, súlylökésben és gerelyhajításban is, de „valamirevaló eredményt” itt már nem jegyeztek fel az almanachok. Kritika a Magyar Óriást mindemellett aligha érheti, hiszen a korszak „tízpróbájában”, vagyis a legösszetettebb, legnehezebbnek tartott sportágban – ahol az erőnek, a technikának, az ügyességnek, a ruganyosságnak mind együtt kell lennie – a második helyen tudott végezni. Ez bizony elképesztően nagy eredmény! Olyannyira az, hogy ezt követően Mudin megjelenése a különböző versenyeken komoly eseménynek számított. A külföldi nagy nemzetközi viadalokat gyakran az ő nevével reklámozták. „Láthatják a »Magyar Óriást«”, avagy „Megnézhetik »Athén Hősét«” – volt olvasható a plakátokon a nagy betűs felirat.
Két évvel később jött a londoni olimpia. Itt már mind a két Mudin jelen volt. (Imréről sem feledkezem meg, mindjárt róla is mesélek.) Istvánt a Magyar Olimpiai Bizottság négy dobószámban nevezte. A hellén diszkoszvetésben szerepelt a legjobban, a 7. helyen végzett. A szabad stílusú gerelyhajításban, súlylökésben, valamint kalapácsvetésben viszont egyaránt kiesett a selejtezőkben. Vagyis elmaradt a várttól. Miként a teljes magyar dobóválogatott. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy a magyar sportolók a salakos talajhoz voltak szokva, míg Londonban az eső áztatta, csúszós fűről kellett dobniuk.
Az 1908-as olimpia megnyitó ünnepsége mindemellett a magyar, a Békés megyei, a kétegyházi, s kicsit a békéscsabai sporttörténelem számára is örökre emlékezetes marad: a magyar csapat felvonulásakor – ahogyan arról a felütésben, Ferenc József kitörése kapcsán már volt szó – az ország zászlaját nem más, mint Mudin István vihette! A dolog jelentőségét csak növeli, hogy ez volt az első alkalom az olimpiák történetében, amikor a nemzetek a saját lobogójuk alatt vonulhattak.
Vagyis, ha bármilyen magyar olimpiatörténettel foglalkozó kötetet fellapozunk, a megnyitó ünnepségek zászlóvivőinek legelső sorában ott olvashatjuk Mudin István nevét. Kulcsár Gergely, Kamuti Jenő, Szabó Bence, Kammerer Zoltán, Kovács Antal, Biros Péter, s megannyi magyar sportcsillag neve mellett. Méltó helyen…
Arról már volt szó, hogy Mudin tanárember volt. A diploma megszerzését követően a lippai mezőgazdasági iskolában tanított, majd az intézmény igazgatója lett. Közben persze folyamatosan sportolt. Még a kétegyházi hazalátogatásakor, a szülői ház kertjében felállított sporteszközökön is gyakorolt. A kétegyházi parasztemberek még évtizedekkel később is fejüket ingatva meséltek arról, hogy a falu két tanárembere, a híres sportoló Mudinok, a szülői háztól a vasútállomásig tartó néhány kilométeres szakaszon hatalmas vasgolyót dobálgattak egymásnak…
Mudin István a pályafutása során végig meghatározó alakja volt a magyar atlétikának mind sportolóként, mint edzőként. Sportpályafutását valójában sohasem fejezte be (ahhoz túlságosan fiatalon érte a halál), mindemellett a Budapestre kerülő öccse felkészítését magára vállalta. A „hálátlan” testvér pedig egy idő után már rendre le is győzte őt…
Mudin Istvánnak jó esélye volt arra is, hogy az 1912-es, stockholmi olimpián is elinduljon, hiszen sorra nyerte a hazai és a nemzetközi versenyeket, sőt ezekben az időkben érte el legjobb eredményeit. A korabeli tudósításokban azt is olvashattuk, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság négy számban (kalapácsvetés, gerelyvetés, súlydobás, diszkoszvetés) nevezte is őt. Ám hogy végül miért nem indult, arról nem találtunk információkat.
És most az ifjabbik Mudinról, Imréről náhány gondolat. Életútja kísérteties hasonlóságot mutat testvérével: Kétegyháza (elemi iskola), Arad (polgári, majd tanítóképző), azután pedig Budapest (tanári diploma). S persze sport, sport, sport…
Imre testvérbátyjához hasonlóan, Aradon kezdte sportkarrierjét. Budapestre kerülve, 18 éves korától, ő is a MAC igazolt atlétája volt. Edzéseit, felkészülését István bátyja irányította. S hogy nem eredménytelenül, jelzi: csak a MAC-ban 148 győztes versenyét rögzítik a statisztikák…
Imre pályafutása abban mindenképpen különbözik Istvánétól, hogy míg István egyetlen magyar bajnoki címet sem nyert, addig Imre 13-szor állhatott fel az országos bajnokságokon a dobogó legmagasabb fokára. 1908-tól éveken át verhetetlen volt súlydobásban, sorozatban 7-szer nyert, s 1915-ben vélhetően csak azért nem ő győzött, mert épp a fronton szolgált. Ám 1916-ban újfent az ő nyakába akaszthatták az aranyérmet, miként egy évvel később is. A súlydobás mellett további két alkalommal diadalmaskodott diszkoszvetésben, illetve gerelyhajításban. A már említett 1916-os esztendő olyannyira sikeres volt, hogy mind a három dobószámban Mudin Imre nyert.
A kiváló eredmények csakis azért sikerülhettek, mert Mudin Imre a háború alatt sem hagyott fel a testedzéssel. Még akkor sem, amikor a frontvonalban harcolt, avagy hastífuszban szenvedett. 1916-ban, egy időben együtt szolgált István bátyjával a bukovinai harctéren. A Mudin fivérek a szabadidejüket gyakorta arra használták fel, hogy megmérkőzzenek egymással. Kézigránátdobó-, súlydobóversenyeket szerveztek – a bajtársak nem kis örömére és szórakoztatására… Arról pedig még fényképfelvétel is készült az újság számára, hogy Imre Doberdón szikladarabok segítségével gyakorolta a súlydobást. Mudin Imre a szabadságát rendszerint arra használta fel, hogy hazatérve különböző versenyeken indulhasson.
Elképesztően sikeres atléta volt. Nagy bajnokokat, világrekordereket utasított maga mögé. Előfordult, hogy a dobószámok mellett, még magasugrásban is tudott nemzetközi viadalt nyerni. A súlylökés országos csúcsát összesen 10 alkalommal javította meg, de rekorder volt diszkoszvetésben is. Ő volt az első magyar atléta, aki 13, majd pedig 14 méter fölé dobta a súlygolyót. A legjobbja 14,08 méter volt.
Mudin Imre két olimpián indult, ám sajnos egyiken sem tudott képességeinek megfelelő, igazán kiemelkedő eredményt elérni. 1908-ban, Londonban, nagyon sokat vártak a szakvezetők a dobóatlétáktól – köztük a Mudin fivérektől –, ám a remélttől alaposan elmaradtak a sportolóink. (Istvánnál már írtunk erről.) Az ifjabbik Mudin négy versenyszámban küzdött, s a gerelyhajításban (akkoriban gerelyvetésnek hívták) a 7. lett. Ám a két diszkoszvető, valamint a súlylökő (akkor: súlydobó) számban helyezetlen maradt.
Négy évvel később, Stockholmban, a 25 tagú atlétaválogatott megint csak csalódást okozott... A magyar sajtó sokáig boncolgatta az okokat, de nem talált rá elfogadható válasz. A mezőnyben ott volt Mudin Imre is, aki egyetlen számban, súlylökésben indult, s végül 12,81 méteres eredményével meg kellett elégednie a 6. helyezéssel. Bár a pontszerzés dicséretes, a 24 éves sportoló ekkortájt már rendre túldobta a 13 métert, sőt erősen közelítette a 14 métert is. Másként fogalmazva: ha tudásának megfelelően teljesít a versenyen, a dobogóra kerülés sem lett volna elérhetetlen számára.
Mudin Imre a tanárképző befejezését követően Nagyatádra került a polgári fiúiskolába, ahol számtant, természettant és természetrajzot tanított. Sportünnepségeket szervezett, versenyeket rendezett – miközben folyamatosan készült az újabb és újabb viadalokra. 1912-ben A testi nevelésről címmel írt egy tanulmányt a Nagyatádi Polgári Fiúiskola Értesítőjében. A tanulmány számos megállapítása ma is megállja a helyét! 1913-ban Kaposvárra költözött, az ottani polgári iskola (ma Berzsenyi Általános Iskola) tanára lett.
1914-ben önkéntesként vonult be a Békéscsabai Császári és Királyi 101-es Gyalogezredhez…
A Nagy Háború hősei
Az első világháború kitörését követően a Mudin fivérek önként jelentkeztek a hadseregbe. Előbb a fiatalabb, Imre vonult be, pár hónappal később István is a harctéren szolgált (a családtól tudjuk: ezt sohasem bocsátotta meg neki a felesége). Mindketten a Császári és Királyi 101. Békéscsabai Gyalogezredhez vonultak be. István végig ezen alakulatban szolgált, Imrét többször is átvezényelték. Mindketten elvégezték a tartalékos tiszti iskolát, gyorsan emelkedtek a rendfokozatokban, s főhadnagyi rangig vitték.
István 1915 márciusától szolgált a harctéren. Vitézségével, kitartásával, ügyességével hamar kitűnt. Hosszú hónapokat töltött lövészárkokban, legendák keringtek róla. Egy könyvben – mely a „békéscsabai 101-esek” hőstetteit sorolta – imígyen írtak Mudinról: „Álló harcokban, ha árkainkat az ellenség támadta meg, két katonánk a háta mögött állandóan gyújtotta be neki és ő kinyújtott karral oly messzire dobta, oly gyors egymásutánban a kézigránátokat, hogy a muszkák elfogatásukkor ámulva kérdezték, ki az az óriás, ki ily rettentő messzire dobja ezt a szerszámot.”
Vitézségéért három alkalommal tűntették ki, a negyedik kitüntetését halálát követően adományozták számára.
1918 tavaszán, még, mint a 4. század parancsnoka vonult be ezredével az olasz harctérre, ahol azután 1918 nyarán – egy gáztámadás okozta – agyvérzés következtében elhunyt. Sírja a Dosso Del Finen, 2020 méter magasságban domborul.
Imre a szó szoros értelmében végigharcolta a háborút, hiszen az első puskalövések után, már 1914 augusztusától a fronton szolgált, egészen 1918 októberének végéig, haláláig. A fronton való helytállásáért előléptették, kétszer ki is tüntették (a harmadik alkalommal halálát követően).
A korabeli sajtó imígyen írt a harcoló Mudinról: „Mudin Imre, a 101. gyalogezred kadettje, augusztus 27-én délután egy órakor szakaszát rohamra vezette. A csapat élén futott előre s ő volt az első, aki az orosz állásba került. De nem ment ám simán a dolog. Futás közben egy gránát a föld alá temette és amikor kibontakozott a földből, egy srapnell robbant fel fölötte. Azután a vállán sebet is okozott, de az nem riasztotta vissza az előretöréstől. »Előre fiuk« kiáltással – miközben az iránytűt lelőtték a melléről és golyózápor járta át köpenyét – dicső győzelemre vitte csapatát.”
A kiváló atlétáról szóló utolsó információk 1918. október 23-áról származnak, azaz néhány nappal a harci események befejezése előttről. Az olasz fronton, Monte Grappánál, a magyar sereg visszavonulásakor egy mesterlövész meglőtte a magasságával többiek közül kiemelkedő tisztet. A leírások szerint Mudin Imre a találat következtésben egy mély szakadékba zuhant, ám holttestét sohasem találták meg. Eltűntnek nyilvánították.
Emlékezet
Mudin Imre emléke előtt tisztelegve, a sportemberről 1945 előtt Nagyatádon sportkört neveztek el, napjainkban pedig a helyi sportlétesítmény viseli a nevét (Mudin Imre Sportcentrum). 2008-ban, a Mudin fivérek szülőhelyén, Kétegyhá
zán tartottak névadót: a helyi fedett arénát – a magyar atlétika két nagy alakjára egyaránt gondolva – Mudin Sportcsarnoknak nevezték el. Ám a most épülő új sportlétesítmény is a Mudin nevet viseli majd.
Mudin Istvánnak két házasságból két leánya és két fia született. (A sporttörténészek számára igazi „csemege”, hogy az idősebbik lány, Mudin Ilona, 1936-ban feleségül ment az akkor már kétszeres olimpiai bajnok vívóhoz, Jekelfalussy Piller Györgyhöz.) István unokái manapság a Partiumban, Budapesten és San Franciscóban élnek. Imrének nem születtek gyermekei.
A Mudin fivérek nagy bajnokok voltak, koruk igazi sztársportolói. S – kétségtelen – igazi hősök is. Akik az I. világháború poklában is bátran, életüket kockára téve harcoltak a fronton. A Monarchia katonáiként, I. Ferenc József osztrák császár és magyar király lobogója alatt.
Büszkén, őszinte hazaszeretettől fűtve…
Irodalom:
Kalcsó István: A Mudin fivérek, Kétegyháza, 2008. (konyvmuhely.hu)
Makkay Machalek Pál: A 101-es zászló alatt – A v. békéscsabai cs. és k. 101. gy. e. emlékalbuma. Budapest, 1934.
Medovarszki János: Békés megye olimpiai krónikája. Békéscsaba, 2005.
Mező Ferenc: Olympai Kalauz. Budapest, 1936.
Megjelent a Bárka 2015/4-es számában.
