Kiss Ilona

 

 

Éber fölszárnyalás a Sugalmak bölcsőjétől

 

Flóra Virág kiállítása[1]

 

 

Néhány éve láthattuk először Békés megyében Flóra Virág kiállítását Sugalmak bölcsője címmel[2]. Ez a találó cím kifejezte az akkor született művek költőiségét, rejtelmességét, és határozott ígéretet tett valami nagyobb „megvalósulásra” is. Az alapozó művek, mint A betűvetés szentélyének ablaka és a Tudásszomjazók az alkotó megjelölése szerint is könyvtárgynak tekinthetőek.

A grafikai tanulmányok, majd a mesterképző a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, erős szakmai elkötelezettséget érleltek Flóra Virág diplomamunkáiban, majd az elkövetkező könyvmunkákban. Talán az sem volt véletlen, hogy az iskola befejezése után szinte természetes módon fordult a szabad könyvformák felé, rendkívül gyorsan rátalált a művészkönyv műfajára. Első könyvei grafikai, könyvészeti fegyelmezettséget mutattak. Akkor még klasszikus eljárásokkal, szitatechnikával, linóleummetszettel dolgozott az ismert könyvészeti, sőt művészkönyves anyagokra, így papírra, szűrőpapírra, pauszra, textilre.

A művészkönyv különös műfajának megjelenése könyvtárgy formában szemléletesen mutatja azt a határmezsgyét, „ami már nem teljesen könyv, de még nem is valami egészen más”. Flóra Virág könyvmunkái mesterien példázzák ezt a karaktert. Gondolatvilágával, egy-egy motívumával, mint a lencse, a betűk, a könyvforma-alap, még „emlékszik” a grafikai múltra, azonban a szabad megformálás, az erős plaszticitás, már másfelé vezetnek. Ez a valami más tükröződik a későbbi munkákban, melyek szerencsére továbbviszik a „bölcsőnél” megismert poézist, és azt a „keserédes”, fanyar hangvételt, mely szinte minden darabra jellemző. „Hús a keserű maggal” – Kiss Annával szólva…

Flóra Virág a legnagyobb őszinteséggel saját magát adja művei létrejöttéhez. S micsoda művekhez! Ne legyen illúziónk! Ez nem a napfényben festegető szalmakalapos hölgy tájképsorozata, nem a rokolya-ringatózásban ecsetvéggel lemért, arányított fák, dombok, a virágos mező leképezése, s nem is az ott döngicsélő kedves bogarak felnagyított másai, s a legkevésbé sem a mesevilág, vagy a tudományos-fantasztikus kreációk variánsai. Nem. Ilyen könnyen nem adják az alkotás kegyelmét, a megvalósulás, melyre vártunk, nem jön varázsütésre! A gondolat nem ölt formát oly könnyedén, ahogy a vállunkra simuló galléros köpeny teszi, ha leakasztottuk a fogasról, s magunkra pördítettük. De még a Hátára fordult könyörgés kafkai sugallata sem elegendő. Bizony, pokolra kell menni…! Nekünk, magunknak! Mélyre kell szállni, s a legsötétebb magányban még a Rossz álmok fájának gyümölcséből is ennünk kell. S ha már megadóan látjuk, hogy a világon nem csak a jónak, hanem a „rossznak is van létjoga”, s mindezt megéltük és megtapasztaltuk – ahogyan Flóra Virág már nagyon fiatalon megemésztett sok mindent –, csak ezután indulhatunk fölfelé.

Mindezt elmondani a vizualitás nyelvén, megformálni a szabad gondolatot, láthatóvá tenni mások számára is a legtitkosabb, mélyen emberi érzéseket – ez a művész igazi kihívása, nagy erőpróbája. Flóra Virág az általa alkotott formákhoz megkereste a legmegfelelőbb anyagokat, kikísérletezte-megtalálta az alkalmas technikát. Nem riadt vissza a félkész darabok tűzbevetésétől, majd gyors kimenekítésétől sem. A törékeny formák, melyek leírásához Juhász Ferenc ízeltláb-részletező, levélerezet gazdagságú tollára volna szükségünk, éppoly érzékeny anyagokat igényeltek, mint ahogyan a természet efemer jellegű kincsei is szelíd, áttetsző, hajlékony anyagban öltenek testet. A plasztikák selyemfényű, viaszos felülete alatt puha vatta, könnyen alakítható hordozó drót rejtőzik. Az organikus formák szépen megszaporodva, akár egy család sorakoznak előttünk. Színviláguk, karakterük erős összetartozást mutat. Megszületett egy új világ!

Művei közül az Elevenre éhező és – többek között – a Születőben kikövetelte magának a kedvezőbb prezentációt, a posztamensre fektetett csendes lapulás helyett élő felfüggesztést, körbejárhatóságot kívánt. A természetre rímelő formák összetartozását, amelyek hosszas anyag-kutatással és technikai kísérletekkel alakultak ki, a következetes anyaghasználat is erősíti.

Valódi érzékenységet mutat Az ámítások csapdája. Az a gazdag művészi muníció, mely megmutatkozott A rossz álmok fájának gyümölcse[3] című műben, az a megélt kín, mely A hátára fordult könyörgés létállapotából született, végül letisztultan, tömören, magabiztosan tér vissza e remek darabban. Az a mosolyt fakasztóan egyszerű forma, mely a hamm, bekaplak! érzést kelti, megélt csapdahelyzetekre utal. A hatalmas, csodálatos, ámító, tátongó, kínálkozó lehetőség hirtelen szűkülő végállapottal fejeződik be. Kísértetiesen hasonlít a régi halcsapdákra, melyekből lehetetlen kivergődni. A tévelygők, a bámészkodók, óhatatlanul belesétálnak az ámítások csapdájába.

Ez az érzékenység, szimbólumkeresés, formaalkotás jellemzi a további műveket is. A mai korban oly tipikus A lankadatlanul figyelő éberség termése. A kábel-halmazzal ellátott instrumentumok, az állandó figyelés, készenlét segíthet is, de zavarhat is a túl sok információ, ahogy a sok giz-gaz ág a szemünkbe csapódik. A lencsében visszatükröződő világ csalóka hamisság is lehet! Ez a titokzatosság végigkíséri Flóra Virág lírai plasztikáit. Rejtve marad A boldogság felnyíló szárnyas magjának üzenete is. A boldogság épphogy ideröppent, talán gyökeret ereszt… Vagy szárnyra kel, s gyönyörködhetünk a távolodóban. Majd várhatjuk ismét Szunnyadó gondolataink újabb lepkeröptét…[4]

műhely