Füzi László

Korszerűtlen gondolatok

Lapok  a szerelem eposzából

Ezekben a jegyzetekben, egyáltalán nem korunk emberének magatartását követve a magam gondolkodásának „korszerűtlenségét" próbálom bizonygatni, a mostani jegyzet kapcsán azonban bizonyításra aligha van szükség. Az, aki a celebek mai világában, amikor a legfontosabb hírek a kebel- vagy éppen a fenékformálás részleteiről szólnak, a paraszti szexualitásról szóló vaskos könyvet olvassa, majd pedig ajánlja az olvasóknak, már eleve korszerűtlennek tűnik.

Nem volt ez mindig így. A már akkor is a szerkesztőségben dolgozó kollégáim mesélik, hogy akkor, amikor a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején a Forrásban megjelent Vajda Mária két, az adott témában megkerülhetetlen dolgozata (Vajda Mária: „Azér' élünk, hogy szeressünk!" Őszinte vallomások a régi paraszti szerelmi életről, Forrás, 1978. 5-6. szám 4-14. és: Vajda Mária: Szerelmi élet Balmazújvároson, 1-4., Forrás, 1982. 1. 58-67., 2. 84-96., 3. 66-74 és 4. 56-69), sokan addig elképzelhetetlen praktikákkal igyekeztek a maguk számára példányt szerezni a számokból, s több szocialista brigád is író-olvasó találkozóra hívta szerkesztőséget. Csak megjegyzem, a szocialista brigádok máskor is fontos szerephez jutottak. Az 1943-as szárszói konferenciára emlékező 1983-ban megjelent számunk után az oroszlányi bányászok egyik szocialista brigádja hívott bennünket író-olvasó találkozóra, azt pedig a napokban elhunyt dr. Lakatos István: Emlékhelyek - Németh László emlékezete című könyvében (Tiszatáj, 2009) olvasom, hogy 1981. decemberében a Szilágyi Erzsébet fasor 79. számú házon a házban lakó Korányi főorvos által vezetett Péterfy Sándor utcai kórház koraszülött osztályának Németh László szocialista brigádja helyezett el emléktáblát: „Szerettem az igazságot" E házban élt és alkotott Németh László (1901 - 1975) író, a XX. századi magyar irodalom kimagasló egyénisége: Az emléktáblát állította: a Péterfy S. u.-i Kórház N. L. szocialista brigádja, 1981."

De félre a tréfával, az eddigiekkel csak arra szerettem volna utalni, hogy jó harminc évvel ezelőtt egy-egy, a szexualitás néprajzi vonatkozásait feldolgozó tanulmány önmagán és tartalmán túlmutató jelentőséggel bírt. Ma pedig... Nos, valójában nem tudom, hogy kik és miért olvassák majd el Balázs Lajosnak az Amikor az ember nincs es ezen a világon című hatalmas, hétszáz oldalas, Paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs Csíkszentdomokoson alcímet viselő monográfiáját (Pallasz Akadémia, Csíkszereda), de azt tudom, hogy sokat veszítenek azok, akik nem olvassák el ezt  a könyvet. Igaz, nem a kukucskálás, s a celebek világába való betekintés szabályai, hanem a szellem törvényei szerint veszítenek sokat.

Balázs Lajos tudatosan kapcsolódik Vajda Mária munkásságához, amint írja, harmincöt 40-80 év közötti parasztemberrel külön-külön 45-50 órányi beszélgetést folytatott mintegy 2120, a tárgykörhöz tartozó kérdésről, majd az így rendelkezésére álló 1750 órányi anyagot rendszerezte a nemi élet és a nemi erkölcs alapvető kérdései szerint. Felsorolom a könyv nagy fejezeteinek címeit: Erotika a gyermekkorban, A kamaszkor erotikája, Az ifjúkor erotikája. A nemi élet kezdetei, Házasság előtti erotika, nemi élet, párválasztás, Nászéjszaka, Házasélet, nemi élet, párválasztás, A nemi élet gyakorisága, A nemi élet viszályai, A nemi élet alkonya, A szerelem, A nemi élet egészségtana, tisztálkodási kultúrája, Szerelmeskedésre gerjesztők, Terhesség és nemi élet, Amikor nem kell a gyermek, Küzdelem a meddőség ellen, a gyermekért, Férfi - nő, A nemi test, Titkok, A szerelem és nemi élet hiedelmei, „Akik a rendestől eltérnek": deviancia, perverzió, Hengergőzés - egy „kívánatos" erotikus játék, A nemiségről való beszéd, Erotikus tájszó-, kifejezés-, szólásmondás- és közmondás-jegyzék.

Azért vállalkoztam a huszonhárom nagy témakör felsorolására, hogy érzékeltessem, valóban monográfiát olvashatunk, azt is mondhatom, hogy a paraszti világ szerelmi eposzának lapjai tárulnak fel előttünk. (Érdekes, a paraszti világ mindig az eposzi nyugalmat és teljességet juttatja az eszünkbe, gondoljunk Reymont Parasztok című regényére, de eposzi jellegű volt-e valójában, egyszer ezt a kérdést is meg kellene válaszolnunk.) Az így megmutatkozó, vallomásokból, apró megszólalásokból vagy éppen nagy monológokból összeálló nagyeposznak vannak általánosítható, a parasztság egészére vonatkoztatható és jellegzetesen székelyföldi vagy éppenséggel csíkszentdomokosi vonásai. „A hagyományos paraszti felfogás makacs gondolata - mondja az általánosítható tapasztalatról Balázs Lajos - kiváltképpen a szülő-gyermek viszonyban az, hogy a nemi műveltséget, jártasságot az egyén maga kell felfedezze, megszerezze, családon kívüli generációs kapcsolatai révén. Minden problémájára, kérdésére, értetlenségére a válaszokat 'szamizdat' forrásokból szerezhette be. A jelenség paradoxona az, hogy a szerelem, kiváltképpen a nemiség, mint látni fogjuk, óriási szerepet játszik a paraszti életvitelben, a hozzá vezető út, illetve a róla szóló információ megszerzése mégsem történhet a családban, a szülők irányításával. Míg a létfenntartó munka valamennyi fogását, csínját-bínját a családban tanulja meg a gyermek, a fiatal, addig a szerelem és a test titkaiba, elméleti és gyakorlati fogásaiba családon kívüli 'oktatók' avatják be."

Ugyanakkor hibát követnénk el, ha „csak" néprajzi könyvet látnánk ebben a munkában, hiszen amennyire néprajzi, legalább annyira szociológiai jellemzői is vannak. Három nagy időszeletben bontakozik ki előttünk az eposzi világ, az egyik szelet a régmúlté, a másik a romániai világban különösen nagy szerephez jutó 1989-et közvetlenül megelőző időszaké, a harmadik pedig az arra következő éveké. Így az egyes időszakok sajátos jellemzőit is megtaláljuk, de érezzük a folyamatot is, a paraszti világ széthullásnak folyamatát, amit azok, akik ebben a szétesésben élték le az életüket, a hagyományos erkölcs fellazulásának folyamataként tapasztaltak meg. Mindezek mellett pedig történetekkel, emberi sorsokkal találkozunk, a fortélyok és a kifejezések gazdagságával, s gyönyörű szövegekkel. A gyűjtemény talán legszebb szövegegységét Balázs Lajos is idézi bevezető tanulmányának végén: „Az, mikor mind a kettőnek jó, az a legnagyobb boldogság a világon. Amikor eltalálja az ember, az a pillanat boldog pillanat az ember életében. Úgy érzi, akkor nem törődik semmivel. Az emberiség is ebből származik. Ha az nem vóna jó, úgy az asszonynak, mint az embernek, nem es házasodnának essze, nem es vállalnának gyermeket, s a nyomorúságot. Ha az a pillanat nem volna olyan jó. Ezért a pillanatért érdemes élni. Ezért a kicsi rövid pillanatokért érdemes végig kínlódni 80-90 évet. Habár öregkorunkba má' nem kell, de azért a fiatalkori kicsi boldog időért vállaljuk az egész élet nyomorúságát."

Ehhez a hosszú monológhoz egy rövidet illesztek hozzá: „A nő eppe úgy kívánja a férfiat, mint a férfi a nőt".

Főoldal