Jenei Gyula
Csontik, lasztik, metál, metál, metál és irodalom
Irigylem Kiss László prózaírót, mert van egy városa (ráadásul szülő-, lakó-), ahol (gondolom) hetente megjelenik a Gyulai Hírlap, s abban neki bérelt helye van. (Vagy volt?) Flekknyi kis(s) szövegek, mondjuk, ezerötszáz leütés, plusz, mínusz valamennyi. És néhány nagyobb lélegzetű.
Nem tudom, kinek jut manapság eszébe, hogy kisvárosi lapban egy írónak rendszeres rovata legyen, és nem tudom, a gyulaiak mennyire rajongják (rajongták?) ezt a prózába tördelt lírát, mely tele van jelölt, de még inkább jelöletlen, kifacsart, fölülírt idézetekkel. Mégis jó, hogy eszébe jut manapság is valaki(k)nek, hogy egy író is írhat újságot. Illetve újságba. Mert léteznek újságíró írók, ám Kiss László nem az. A térképnek, háttal cím alatt összegyűjtött prózái nem újságcikkek, hanem újságban megjelent szépírások. Posztmodern szösszenetek. Nem véletlen, hogy néhányat közülük már előző, Árnyas utcai szép napok című (szépírásokat tartalmazó) kötetébe is beemelt.
Aki próbálta, tudja, egy flekk nem sok, neki se nagyon lehet futni a témának, egyből ugrani kell. Vagy csak nekifutni lehet. Kiss László is ezt játssza. Hol így, hol úgy. A lapzárták kényszere kifacsarja az emberből a flekkeket, a sok lapzártát követően pedig megképződik egy minta, amely patinásan, nosztalgikusan, Élővízzel, Szanazuggal, Németvárossal, Árnyas utcával mutat egy kisvárost, s mutat valakit, aki akár a szerző is lehetne, de hát tudjuk, hogy van ez, referenciálisan nem olvasunk (csak titokban, pszt!), szóval van egy figura, aki mozog ebben a kisvárosi térben, néha elutazik Budapestre, Erdélybe, tengerpartra, a Kárpátok vagy az Alpok aljára, s viszi magával, viszi a fejében vagy az emlékezetében azt a sok irodalmat, könyveket, amiket olvasott, s hol egyikből, hol másikból csippent ki egy idézetet, hogy beemelje, átformálja, sajátjává tegye, s felmutassa. Krúdyval, Kosztolányival viszonya több mint irodalmi: bizalmas, baráti. Sőt, Kosztolányi egyenesen a bátyja, hogy Esterházyt is idekeverjük, ha már Kiss is beleasszociál a flekkekbe szinte bárkit Csokonaitól Radnótiig.
A Várad, rötúr I.-ben például ilyen sorokat ír az uniósodott román határállomásról: „A szomszédos töltőállomás oldalában sötétre ázott kutya csörgeti láncát, tagok legyünk vagy szabadok. Elvadult, buja táj, rendőrkék esőfüggönybe burkolóznak a bihari hegyek vonulatai. A puszta tétlen." A másik oldalon, Iskola és egyebek a határon cím alatt pedig így kezdődik az írás: „Mátyás király, magyar király (szinkronhangja Helyey László), léptet fakó lován, merengve szétnéz, okos fejével nem remél: »Mit nekem, te zordon fenyveseknek Kárpátokkal vadregényes tája!« Szabad-e sírni az Alpok-alja."
Szóval, mi, akik belenőttünk ebbe az irodalmi gabonakörbe, elégedetten észrevételezzük, Petőfi, Ady, Ottlik, Arany, József Attila szellemalakját, van, akit többször is felismerni vélünk (s kit hagyok ki?), ám nehéz elképzelnünk, hogy ezeket a szövegeket más nyelvre úgy fordítsák le, hogy az asszociációs mező ne sérüljön-szűküljön. Mert ki értené nyelvhatáron túl az ilyes két mondatok mögöttesét, amelyekben három irodalomtörténeti szerelem (vágy) sűrűsödik tragédiává: „Az üvegre csapódó esőszilánkok sűrűjében úgy tűnik, a teátrum felső emeleti ablakából Juhász Gyula múzsája integet. Valahol, a színfalak mögött, Mihályi Rozália elnyújtott, vérízű csókja. Hol méz, hol áfonya."
Hát így beszélget Kiss László (1976-ban született Gyulán, az Erkel Ferenc Gimnázium magyar-történelem szakos tanára, a Bárka folyóirat szerkesztője) A térképnek, háttal (a borítószöveg szerint: „kisprózagyűjtemény: leginkább a szerző 2006 óta a Gyulai Hírlapban publikált tárcáit, tollrajzait foglalja magában. Hat ciklus, hat tájegység: Németvároson innen és túl, a foci meg a többiek, rock és egyéb zenék, peca, peca, peca, s persze temetőtől temetőig - élni egy kisvárosban.") című könyvében egymással a magyar irodalom és a szerző, aki egyébként sokszor olyan macsó témát ír meg, mint a horgászat, a foci, a foci, a foci, a metálzene vagy a bor élvezete. („Édes bort iszol, kicsi csávó? Csajszi vagy? [...] Vedd tudomásul, édesapám, a férfiember száraz bort iszik!")
Az írások beszélőjének van egy barátja is, Németvárosi Attilának hívják, s olyan lehet a viszonya a szerzővel, mint Esti Kornélnak egy másik szerzővel.
A sok nekifutás és ugrás egyébként összeáll valami egységes ívvé, a történetszilánkok mintha főhőst is rajzolnának, meg környezetet teremtenek, szerethető (szeretett) kisvárost, kort is idéznek, korokat, ismerős hangulatokat, szóval irodalom csinálódik, hogyha flekkekre fragmentált is. Gyulán ha laknék, s (hetente) kezembe kerülne a városi hírlap, rendszeres olvasója lennék Kiss László finom szövésű, elegáns szövegeinek.
Kiss László: A térképnek, háttal. Gyulai Hírlap Nonprofit Kft., Gyula, 2010
