Cserna-Szabó András blogja

Hozzászólások

Augusztus 20.

A sárkányos lány tüzet okádik

(skandi zombik)

Az északi-európai borzongásügyi művészetet szorgalmasan nyomon követve (és helyenként még erősen rajonva is érte, pl. Nesbo, Lindqvist vagy Wirkola), most arra a megállapításra jutottam (konkrétan a sárkányos lány megtekintése után), hogy ha svéd, norvég, dán és izlandi filmes és íróbarátaink így folytatják, akkor a világ lassan tényleg elhiszi nekik, hogy a festői Skandináviában az egy főre jutó náci, szadista, gyerekbaszó, alkoholista, perverz tömeggyilkosok aránya: 3.

Augusztus 19.

Lecsó debreceni kolbásszal

(üzemi konyha 8.)

Másnap Tamás nyelvészhallgató délután fél háromkor az ELTE Rákóczi úti épületének étkezdéjében ült, éppen szemben Gandár Máriával, lecsót evett egy pár debreceni kolbásszal, és közben nem tudott szabadulni attól a kínzó gondolattól, hogy tulajdonképpen semmire sem vágyik jobban az életben, mint hogy hímtagját belehelyezze ennek a 19 éves, vörös, göndör, húsos, kissé buta, de szorgalmas és végtelenül buja pillantású orosz-román szakos hallgatónak minél több testnyílásába. Másnap Tamásban iszonyúan dolgoztak a hormonok, annyira, amennyire csak egy 20 éves nyelvészben tudnak. Végül is rászánta magát, legyűrte félelmét, jólneveltségét és szégyenérzését, és azt mondta Máriának: - Mari, nem csűröm-csavarom tovább a szót, sőt száz szónak is egy a vége, öntsünk tiszta vizet a pohárba: ha nem baszol velem még ma, én öngyilkos leszek, és ez most nem vicc.

Másnap Tamás ijedten nézett körül. Megrémült saját merészségétől. Azt kémlelte, vajon a menzaasztalnál mellettük ülők hallották e rettentő szavait, és hogy maga Mária hogyan reagál első őszinte mondatára.

Semmi különös - gondolta Tamás. Mária ette tovább a görögsalátáját, a mellettük ülők finnugor nyelvtörténeti kérdésekről vitakoztak.

Ekkor tudatosult Tamásban, hogy ahelyett, hogy azt mondta volna: „Mari, nem csűröm-csavarom tovább a szót, sőt száz szónak is egy a vége, öntsünk tiszta vizet a pohárba: ha nem baszol velem még ma, én öngyilkos leszek, és ez most nem vicc.", szóval ehelyett önkéntelenül ezt mondta: „Tóth Szilárd a Magyar Nyelvben megjelent első lecsó-cikkében (Újabb adatok a lecsó hazai és külföldi elterjedéséhez. MNy. 2003: 474-7) a lecsó lexéma datálásáról és elterjedéséről közöl új adatokat. A második cikkben (Ismét a lecsó-ról. 2007: 206-8) pedig azért háborog (joggal), mert ezeket az új adatokat nem építették be a 2006-os Zaich-féle Etimológiai szótárba. Az ESz. szerint (479) a lecsó lexéma 1940-ben bukkan fel először (így tudta a TESz. is, 2: 737), mégpedig az Uj Idők Lexikonában. Ezzel a lexikonnal magam is rendelkezem, így könnyen ellenőrzni tudom, a lecsó szócikk valóban szerepel benne (17-18: 4136). Ezzel szemben a szót Hollós Attila Kiss Lajos nyomán már 1932-ből adatolta (D-né Mittag Margit: A diétás konyha a mindennapos gyakorlatban. Bp. 1932. 75). Tóth Szilárd egy évvel előbbi adatot talált - a Magyar Szakács 1931-es évfolyamában (VI. 1931: 43) rálelt a bácskai lecsó és a bácskai lecsósrizs receptjére, majd az 1936-os évfolyamban (XI. 1936: 59) önmagában a lecsó szóra. Gundel Károly 1940-es szakkönyvében (A vendéglátás mestersége. Bp. 1940. 219) is megtalálta a lecsó receptjét. Sőt a második cikkben újabb adatot közöl: az Uj Idők Receptkönyve is 1931-ben hozza a lecsó receptjét (Bp. 1931. 272). Mártonfi Attila megtalálta a lecsót egy 1932-es operettben (MNy. 2007: 205-6). Lecsó- lecsó- lecsó- lecsó / Lecsókolom a pudert rólad - hangzik a refrén, majd a lecsó receptjét is eléneklik (paradicsom, paprika, só, hagyma - és most süthet a rezsó). Tóth Szilárd hangsúlyozza, hogy az adatok nem tüzetes kutatómunka ereményei. Namost, A Hét szakácskönyvében, melyet Emma asszony, vagyis Ignotus állított össze, már megtaláljuk a lecsó pontos receptjét, igaz még omácska avagy vaczak néven, alkalmasint rácz étel. A könyv 1902-ben jelent meg, és Emma asszony 1893-tól szerkesztette az újság háztartási rovatát. Magyarul: lecsó már volt a századfordulón is, csak nem úgy hívták. Vagyis, ha nem hívták lecsónak, hát nem volt még lecsó. Ez logikus."

Gandár Mária ásított egyet, és indult a délutáni Dosztojevszkij-szemináriumra.

Másnap Tamás megette a lecsót, és még aznap öngyilkos lett.

augusztus 12.

Hagymás rostélyos sült burgonyával és kovászos uborkával

(üzemi konyha 7.)

Holmecz Géza sportújságíró némán vágta a steak-késsel a kissé rágós rostélyos szeletet a szerkesztőség melletti bűzös kiskocsmában, mikor kolléganője, Kortárs Irén (egy hosszú veszekedés utáni csöndet törve meg) ráemelte könnyes tekintetét, és azt kérdezte tőle kétségbeesve, Géza, mikor nősz már föl végre? Géza nem felelt, nem jutott eszébe semmi értelmes, majd végül csak annyit mondott, ugyan, Irén, mit jelent felnőttnek lenni? Irén arca ekkor hirtelen elvörösödött, szemei kigúvadtak, halántékán egy dunakék ér felduzzadt, és ordítani kezdett megint, az egész kocsma vérbefagyva hallgatta. - Azt jelenti, te szerencsétlen balfasz, hogy akkor se hugyozol bele a kádba, ha egyedül ülsz a fürdővízben, és senki se látja! Érted, te nyomorult pöcs?

augusztus 10.

(még 1 nosztalgikus felhang)

Augusztus 4.

Raszkol

(nyikov)

Mit mond Raszkolnyikov szombat este?

Haverok, buli, balta.

Augusztus 3.

ÖRÖK ÉLET, INGYEN SŐR! - Újra élni fogok állampolgári jogommal! (kampányzaj)

Mivel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) Szegeden és Budapesten is indulni fog az önkormányzati választásokon, így feladom 16 éven át csendben és lelkiismeretlenül őrzött anarchista (államellenes és antidemokratikus) magatartásomat, és az urnák elé járulok, hogy támogassam ezt az őszinte és igaz politikai formációt.

Csak néhány remek ígéret a sok közül, amit mindenki figyelmébe ajánlok:

- A már említett addikciós illeték bevezetése mellett szombatonként adásszünetet rendelünk el a televíziókban. Őket semmiféle kár nem látszik terhelni, mivel megbízható kutatások kimutatták, hogy az elsötétítések ideje alatt érdemben nem változik a műsorok nézettsége.

- A lakosság által nyomon követhető hazugságvizsgáló-rendszer kiépítése a parlamentben és annak WC-jében.

- Állatok szavazati jogának kivívása, valamint a törvényi feltételek megteremtése ahhoz, hogy állatok is indulhassanak a választáson.

- Köztársasági elnöknek csak olyan személy jelölhető, aki legalább középfokú általános bohóc képesítéssel rendelkezik.

- Ingyenessé tesszük az egész országban a sört. A pártban jelenleg még komoly vita zajlik ennek gyakorlati megvalósításáról. Még nem dőlt el, hogy a vezetékes sört vezessük-e be vagy pedig sörkutakat állítsunk föl.

- Rendeletileg kötelezzük a dohánygyárakat, hogy 20 szál legyen a cigarettásdobozokban.

- Elrendeljük, hogy minden öt centiméternél mélyebb pocsolyába közmunkások azonnal helyezzenek egy sárga gumikacsát.

- Kötelezzük azt a metróvezetőt, aki azért ül ott, hogy ne őrüljön meg a másik, hogy 10 percenként olvasson be a hangosbeszélőbe egy viccet.

- Megvalósítjuk Reitter Ferenc korábban elvetett ötletét és bevezetjük a Nagykörútra a Dunát. Az amszterdami mintára megvalósuló csatorna és lagunahálózat forradalmasítja a főváros közlekedését, az elöntött Nagykörúton garantáltan megszűnnek a dugók.

- A köztisztaság új színvonalra emelése végett, forgalomba helyezzük, szakszóval gazdisítjuk, a Kétfarkú Kutya Párt titkos laboratóriumaiban kifejlesztett új tipusú ebeket. A forradalmi újítás lényege, hogy az állatok hátsója képes az imént távozott ürüléket önmagába visszaszippantani. Mivel az Észak-Koreában kipróbált ánuszmentes kutya nemesítési kísérletek kudarcot vallottak, jelenleg a világon ez tekinthető a leghatékonyabb fegyvernek a nagyvárosi kutyapiszok elleni háborúban.

Július 30.

A zakók csodálatos élete

(fekete humor)

Egy novella, ahogy írja önmagát. Anyám vett a fiamnak egy zakót Szentesen az egyik túrkában. Pár nappal később (egy esküvőn) ezt a cédulát találtuk a zakó bal-belső zsebében. Ezt hívják az élet fekete humorának?

(Felül a cetli eleje, alul a hátulja látható.)

Július 25.

Csicseriborsó-krémleves
(üzemi konyha 6.)

Kalmár Ferenc a Filmgyár büféjében a tálcájára helyezte a csicseriborsó-krémlevest, és azt mondta kolléganőjének, jó, a megrontást ússza meg a csákó, oké, de ezért a filmért fogják le, húzzák le a gatyáját, és a pucér seggére huszonötöt nádpálcával. Ugyanezt javaslom büntetésül annak az internetes újságírónak, aki 10-ből 9 pontra értékelte ezt a fostalicska-szarfőzeléket, tette hozzá kicsit halkabban, mert a Filmgyár büféjében gyakran étkeztek újságírók is.

Július 19.

Körmös pacal

(üzemi konyha 5.)

Kubinyi Lajos úszómester aznap délben nem volt jó idegállapotban, ez kétségtelen. Családi viszályok, alkoholproblémák, anyagi nehézségek (többek között gázszámla-tartozás és kártyaadósságok) nehezítették akkor már hetek óta az életét. Nyilvánvaló volt, hogy rossz idegállapotban van. Látta ezt rajta mindenki. Mert, hát aki jó idegállapotban van, az nem ordítja bele (néhány nyálcsepp kíséretében) a strandmenzán az úszótáboros lurkók előtt a Nelli néni bibircsókos arcába azt, hogy te repedtsarkú, kefebajszos, kénbűzös banya, bassza neked rojtosra azt a betyárkörtés seggedet a oberhauseni pszichopolip! Szóval hát nem... Ilyet nem kiabál, aki jó idegállapotban van. Még akkor se, ha urambocsá' pont nála fogy el a körmös pacal!

Szilágyi Lenke fotója, 1997.

Július 16.

Isolabella Sörbár és Eszpresszó, Iskola u. 36.

(ma tíz éve halt meg Petri György)

1998-ban (első kötetem, a Fél négy megjelenése után) kerültem a Magyar Konyha szerkesztőségébe, mint főmunkatárs, s mivel a főszerkesztőm a Várban lakott, munka után rendszerint a tizenháromból a Batthyány térre kocsiztunk, főnököm ott lerakta az autót, majd a csarnok mögötti Isolabella nevű műintézménybe indultunk némi sörök elfogyasztására („kóstolódó ifjúság").

Ő mindig ugyanannál a hátsó asztalnál ült, cigarettázott és Pilsner Urquellt iszogatott, közben persze írt. Jó ég, hányszor megfogadtam, hogy odalépek hozzá, és azt mondom, jónapot, fiatal és tehetséges magyar író vagyok, talán ismeri is a nevem, engedje meg, hogy bemutatkozzam, stb. Persze soha nem mertem megtenni, és ma már büszke vagyok rá, hogy egykori gyávaságomban most felfedezni vélek némi diszkréciót is. (Talán ott, az Isolabella Sörbár és Eszpresszóban írta ezt a mizantróp-énekét is: „Talán emlékszik, Petri úr..." Cegléden / vagy Kalocsán? A faszom tudja. / Olvassanak, ha akarnak, hogyha nem, / úgy is jó, csak hagyjanak végre már békén.)

Békén hagytam, de a hófehér sörhab mögül azért mindig félszemmel figyeltem a férfit, példaképemet, akit áttetsző aszpikként vont be a tiszta közöny. A szúrós fegyencszakáll mögötti zord, mélyen barázdált, hosszúkás arcot, a megvető pillantást, a tekintélyt parancsoló orrot. És egyszer-kétszer azt is kifigyeltem, ahogy Mari érte jön, ő kiissza maradék sörét, elszívja utolsó cigarettáját, felveszi kabátját, sálat köt, kalapját fejébe nyomja, és együtt eltűnnek a végtelen budai hóesésben.

Azóta azzal áltatom magam, hogy én ott ültem a kocsmában, a szomszéd asztalnál, mikor ő ezt a csodát írta: Ahogyan megyünk összebújva az / Iskola utcán fázós-boldogan / („őszi szerelem" - mondta kis pimasz / fiacskám) „őszi" - és akkor mi van? // bár, persze tudtuk mi is pontosan, / hogy ami jön, az tél, nem a tavasz / hogy most már minden utoljára van, / hogy az öregség tele behavaz, // de addig itt a kocsma és az ágy / addig legyen tivornya, buja vágy / amíg lehet. És aztán szépen együtt, // egymás kezét el többé nem engedjük, / s együtt, együtt bár úttalan-útatlan / toporgunk-tipegünk a tébolyult hóviharban.

Azt hiszem, akkor, ott az Isolabellában tanultam meg, Költőhöz addig nem kell odamenni, amíg lehet.

Július 13.

Zúzapörkölt

(üzemi konyha 4.)

És amikor a Tricky Zamárdiban - csicseregte kedd délben Sellő Irén a csirkegyár ebédlőjének napfényes sarkában, miközben zuzapörköltet evett nokedlivel és kovászos uborkával - rázendített a Motörheadtől az Ace of  Spadesre, akkor felszaladtam a színpadra, és úgy ráztam a forrónadrágos kis picsámat, mintha muszáj lenne. És akkor a srác csak annyit mondott, hogy ez kell a magyarnak, nem Rákóczi csontváza. Aztán kézenfogva sztédzsdájvingoltunk bele a tömegbe. És aztán, amikor feljött a nap a Magyar Tenger fölé, és a fehér hattyúk a lábunk mellől ették a lángosfalatokat, a Laci megadta a mobilját. Azt ígérte, együtt nézzük vasárnap a döntőt, de azóta is hiába hívom a számát, mert folyamatosan egy macskaeledel-üzem üzenetrögzítője jelentkezik. Miáúú, jelenlenleg nem vagyunk elérhetők! Szerintem minden Laci bassza meg magát!

Július 10.

Tojásleves

(üzemi konyha 3.)

Ma hajnalban, mikor hazaértem az utolsó melóból - mesélte Kurucz Koppány a Durex gyár menzáján kicsivel fél kettő után, miközben tojáslevest kanalazott -, megmondtam a feleségemnek, hogy Mucikám, kikérem magamnak, hogy én fűvel-fával baszok, én csupán több éves szakmai gyakorlattal, kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező sikerorientált teszter vagyok, aki munkája során kitartó, strapabíró, nem ijed meg a túlórázástól, minden helyzetben tettre kész, nyitott, és az újdonság iránti csillapíthatatlan vágya sohasem lankad. Értsd meg végre, te gyufafejű pucisegg, te vidéki műtyúk, te együgyű pincsi, én az intenzív használat hatásait kutatom, bazmeg, a valódi közelséget tapasztalom.

Július 7.

Oroszlánkirály a Pusziboltban

(a könyvek csodálatos élete 1.)

Mónika írja egy blogon: „A kaposvári megyei könyvtárból kölcsönöztem ki a Pusziboltot. Az előző olvasó a 160-161. oldalon felejtette a könyvjelzőjét. Nem tudom, hogy csak véletlenül maradt-e pont ott, vagy eddig bírta, és úgy kiborította a könyv, hogy inkább be sem fejezte, esetleg lejárt a kölcsönzés, és nem volt ideje végigolvasni? Mindenesetre elég furcsa volt Oroszlánkirályos könyvjelzőt találni egy ilyen könyvben. Ahogy nézegetem, egyre jobban tetszik. A könyvjelző. Nem a könyv."

Kedves Mónika és Oroszlánkirályos könyvjelző tulajdonos és egész Kaposvár! Bocs, ha kiborítottalak titeket. Nem volt véletlen. Direkt csinálom.

Július 5.

Jelenetek a zoknik életéből 3.

(páratlan reklám szingliknek)

„Hol lehetne jobban és könnyebben megtalálni a szingliket mint a mosodákban, ahová jellemzően az egyedülálló, önálló háztartást vezető szinglik járnak. Na nem nálunk, hiszen idehaza ez a szolgáltatás még gyerekcipőben jár, de külföldön komoly igény van az ilyen automata mosó- és szárítógépekkel telepakolt helyeknek, ahová az ember beviszi a koszos cuccát, aztán a program lejártával boldogan cipeli haza a tiszta holmit. Ilyenkor azért előfordul, hogy egy-egy pár zokni elárvul, és magányosan tengődik valahol. Csakúgy mint szingli tulajdonosa. Éppen ezt használta ki a neu.de német társkereső oldal, ami "Te is szingli/egyedülálló?" vagy feliratú, fél pár zoknikat használt szóróajándéknak, amiket a mosógépekbe hajigáltak. Ezekre rábukkanva a szingli hordák valószínűleg elmosolyodtak, és könnyen lehet, hogy még aznap ellátogattak a neu.de oldalára. Szerintem egyedülálló az ötlet!"

Forrás: addict.blog.hu

Június 30.

Rántott pacal

(üzemi konyha 2.)

Összegezzük a focivébé eddigi eseményeit - mondta Kéri Jenő rendszergazda, miközben az ebédlő hátsó traktusában éppen rántott pacalt evett krumplipürével és tejfeles-fokhagymás uborkasalátával (B-menü). - Idióta és/vagy korrupt játékvezetés; vérunalmas meccsek; hullafáradt, púderesseggű, hisztis zsúrsztárok kóvályognak tikkadtan a pályán; üvöltenek a fostalicska vuvuzellák, mint megannyi betépett kabóca. Ezek mellett az már überizgalmas címlapsztori, ha Maradona megvakarja isteni tökeit. De ez mind semmi. Ezt még túlélném. Csak ne kéne minden nap tízszer végighallgatni a nyávogó tévécicák és mutáló népsportkappanok karától, hogy rúgjam el a labdát, bármilyen távol már! Hát hogy rúgjam el a köcsög labdátokat, ha távol már, he???? Hogy az ízlésrendőrség uszulna rátok! Csoda, hogy iszom?

Június 27.

Hány az óra, Vekker úr?

(lét és idő)

Vajon miért hord Diego Maradona mindkét csuklóján egy-egy karórát? Az egyik az isteni, a másik pedig az emberi időt méri?

p.s.:

Kusturica filmjében Diego belenéz a kamerába, és azt mondja, te, Emir, el tudod te azt képzelni, mekkora focista lehetett volna belőlem, ha nem kezdek el kokainozni?! Szegény Emir zavartan mosolyog, végtelenül emberi a pillanat, látszik a rendező fején, hogy azt gondolja, ilyen faszságot is csak egy isten mondhat.

Június 20.

Finomfőzelék

(üzemi konyha 1.)

Ahányszor csak eljutok az orgazmusig - mesélte Halmi Ferenc az üzemi étkezőben, miközben a gusztustalan főtt oldalas alól a finomfőzeléket kanalazta -, a belső mozimban Burruchaga gólja pereg, mikor bevarrta a döntőn a harmadik argentin gólt a németeknek, és ilyenkor aztán rendre azt kiabálom: IGEN, IGEN, IGEN...

Június 15.

Hajrá Szlovákia!

(Új Zéland - Szlovákia 1-1)

Saláta Kornél, középhátvéd. Ez olyan gyönyörű, hogy meseszép! Egészen biztos, hogy Lázár Ervin találta ki a Mennyországban.

Június 11.

Baszk zóna a Belvárosban

(MÁK Bisztró)

Még el se indultam az április közepén (a legendás LouLou étterem helyén) megnyílt MÁK bisztróba, már éreztem, hogy valami überlaza helyről van szó. Megkerestem őket a neten, hogy asztalt foglaljak. A honlapjukon azonban nem találtam telefonszámot. Vigyázó Ferenc utca 4., nyitvatartás keddtől szombatig déltől 23 óráig, facebook-elérhetőség, egy emilcím és némi sajtóanyag, semmi több. Na, mondom, ez is jól kezdődik. Majd a világvégi esőzés közepette elindultunk a bázisra.

A hely maga talán még a honlapnál is minimálabbra sikerült. Csupasz téglafalak némi fehér festékkel bemázolva, laminált parketta, a bárpulttal szembeni falon óriási boros hármasoltár. A kicsiny faasztalok és a székek (barna, piros, kék) a teremben összevissza állnak, mintha éppen csak most pakolták volna be őket az udvarról az eső elől. A napi kínálatot krétával írták fel egy törött táblára. Fogas helyett falba vert százas szögekre akasztjuk vizes kabátunk, kalapunk. Belül, a dohányzó részben a fal mentén kanapé fut, fenn, a fejünk felett hatalmas fémcső. Kétség kívül kissé romkocsmás a hangulat...

A konyhaajtó mellett sikerül helyhez jutnunk. Többször át kell rendeznünk az ülésrendet, mire egy olyan pozicíót sikerül elérnünk, hogy a pincérek is el tudjanak haladni mögöttünk, és senki ne a sarokfalat bámulja. A négyszemélyes, barna papírterítővel letakart asztalka annyira kicsi, hogy teljességgel lehetetlennek tetszik, hogy akár három ember el tud ezen költeni egy vacsorát. De hát nekivágunk, lesz, ami lesz.

A Mákban tényleg étlap van, úgy értem, egyetlen lapon elfér az aznapi kínálat. Természetesen az étlap is a minimáldizájn elveit követi: hófehér A4-es lapocska, rajta feketével az ételsor, díszítésül mindössze néhány fekete mákszemet helyeztek el a jobb alsó sarokban. Három nagy egységre oszlik az kínálat: úgymint 1., Pintxo 2., Főételek 3., Desszert. Ugye, nem túl bonyolult?

Na, de mi az a „pintxo"? Pincho? Tüske? Tapas? Előétel? Bárkaja? Snack? Bisztófogás? Borkorcsolya? Nevezzük most talán „baszk zónának"... (Többek között Balázs mestertől is tudjuk, hogy a „zóna", mint olyan a Baross Gábor-féle vasúti zónarendszer mintájára elnevezett csökkentett mennyiségű vendéglői étel /volt/. A restik világából indult karrierje. Nem azonos a „kisadaggal", mely a főétel kb. ¾-e volt, hiszen a zóna általában fél adag fogást jelentett. Főként a délelőtti órákban, meg az ebéd és a vacsora közötti időintervallumban szolgálták fel. Balázs mester megoszt velünk egy rendkívül érdekes, 1896-os példát is: akkoriban a pécsi resti zóna-kínálata így festett: marhagulyás, borjúpörkölt, savanyútüdő, vese-velő, tormás kolbász lével, kis kaviár, kis szardínia vagy kis adag csiga.)

És, hogy a Mákban miért éppen baszkul van feltüntetve e műfaj neve? Hát azért, mert a konyhafőnök, Huszár Krisztián Baszkföldön, a három Michelin-csillagos Martin Berasategui konyháján tanulta a szakmát, s vágya, hogy a Mákban az egykori Monarchia sokszínű-soknemzetiségű konyhakultúráját vegyítse a jelenkor legmodernebb európai kulináris trendjeivel. Nemrégiben például ezt nyilatkozta a konyhafőnök úr a Mák gasztronómai koncepciójáról: „Bisztró és pintxo-bár keveréke lesz (a pintxo, ejtsd. pincsó, a tapas baszk megfelelője, a szerk.), mindent lehet majd kis adagokban is kóstolni. Ízvilágban alapvetően magyaros, némi baszk, némi keleties beütéssel. Előbbi elsősorban a fül-farok-belsőség vonalon nyilvánul majd meg, utóbbi pedig a fűszerekben. Nagyon szeretem használni őket, mindig hangulatfüggő, hogy éppen mit. Terrine-hez jól passzol pl. egy csipet garam masala, a megnyitóra pedig tervezek egy mandulahabos pontyot kelbimbóval, töpörtyűvel, különleges fűszerekkel. Egyébként étlap nem is lesz, mindig a rendelkezésre álló alapanyagok és a hangulatunk függvényében alakul ki az aznapi menü."

Hát akkor induljunk el a „baszk zóna" széles vágányán, a „fül-farok-belsőség" vonalon.

A napi kínálat két levessel nyit: gazpacho és kacsamájleves daragaluskával. A gazpachót rendelem, ami még a zónánál is zónább, gyakorlatilag egy korty, és elfogyasztása közben végig attól rettegek, hogy asztaltársaim nehogy kóstolót kérjenek belőle. Ha ugyanis mindkettőnek ajándékoznék belőle egy-egy kanállal, nekem már csak fél kanállal jutna belőle, és azt felettébb sajnálnám, mert ez sárgadinnye színű jéghideg lé felettébb ízletes, ezt be kell vallani. Őszintén megrettenek a leves mennyiségétől, ezért aztán a kacsamájlevest már nem is merem megrendelni. Az órámra pillantok, ha ekkora léptekkel haladunk, nyolcvan fogás és három nap múlva már jól is lakom.

Jöhet a citrusos spárga. Na ez már zóna. Egy nagyobbacska csészaljon érkezik („űrgasztronómia"), a spárga nem puha és nem kemény, harsog, a mártás már-már a főzelék műfaja felé közelít, máris sokkal vidámabb vagyok.

A bemelegítés megvolt, gondolom, itt az idő a fül-farok-belsőség vonalon haladni tovább. Ami nem csak puszta ígérgetés volt a konyhafőnök úr részéről, hiszen a napi étlapon megtalálható a „Malac farok fokhagymapürével" és a „Mangalica fül" című alkotás is. A malac farka centis darabokban úszik egy forró, lágy és fehér szószban, ami ugyan nem püré, és a fokhagyma íze is igencsak elbújt benne, de hát mindez tökmindegy, mert az étel megízelése után pár másodperccel a gasztróorgazmus állapotába kerülök, nem is emlékszem, mikor ettem ilyen gyönyörűséges dolgot utoljára. Nem kívánok pajzán hangot megütni ebben a decens éttermi recenzióban, semmi helye itt az obszenitásnak, mégse tudom másként szavakba önteni: a malacnak lágy farka szinte elolvad a számban, mielőtt útra kelne a torkom felé a gyomrom irányába. Csodás, pompás, minden képzeletet fölülmúló fogás.

A mangalica füle már egyenesen derekas adag. Nehéz, férfit próbáló étel, rendesen zsíros, muszáj hozzá kenyeret enni, de az íze valami isteni. Hol lágy, hol ropogós, és egyszerűen felejthetetlen. Ebben a drámai pillanatban kénytelen vagyok az órámra pillantani. 19:30. (Igen, kvarcórám van!) Az alkalomhoz és az elfogyasztott fülhöz Demeter ½ 8 című silleréből rendelek egy üveggel. (A Művelt Alkoholista a közelmúltban ilyen gyönyörű mondatokat jegyzett fel e borról: „Érdekes házasítás: 40% merlot, 25% pinot noir, 25% kékfrankos és 10% menoir. Halvány téglaszínű, földöntúli fénnyel. Illatában egy gombóc eper és két gombóc puncs fagyi jó sok színes ceruzaforgáccsal díszítve. A korty kicsit későn ébredő: egy ideje már a szájban van, mikor hirtelen intenzív lesz. Először szinte semmi, aztán robban, mint az időzített öngyilkos merénylő.")

Gyomromban már a farok és a fül, néhány kiadós ízorgazmus után bambán ülök a Mák sarkában és hagyom, hogy a kamikáze siller minden korty után felrobbantsa magát a szájüregemben. Óh, élet és halál, ti a Mindenségek Stanja és Panja vagytok, elválaszthatatlan páros, csakis együtt léteztek, sehogy máshogy! - gondolom csendben, magamban.

És még azt is gondolom, hogy isteni találmány ez a pintxo! Az ember szinte végig tudja enni az egész étlapot, anélkül, hogy túltápláltság indokával mentőt kéne hívni hozzá. Én is pontosan ezt a célt tűzöm ki magam elé: akarom az egész étlapot, úgy ahogy van, szőröstül-bőröstül, fülestől-farkastul.

Így tehát néhány könnyedebb halfogással egyensúlyozom ki a mangalicafül nehéz ízeit. Tőkehalat rendelek, mely egy könnyű petrezselymes mártásban ficánkol, némi szekfűgomba úszik még az árral. Kitűnő. Azután marinált pisztrángot sóskával, ami szintén remek, csak éppen annyira liliputi az adag, hogy szinte felmérhetetlen, milyen is az íze. A falat szó erős túlzás erre a pisztrángra.

Ettől a makropisztrángtól újra begerjedek. Megéheztem, kiáltom, és intek a végtelenül mosolygós és kedves gárszonhölgynek, ugyan hozzon már egy marhaoldalast tormával és polentával. Megteszi. A fogás kétségtelenül a K. und K. gasztróvonalon közlekedik, tökéletes monarchiás ízharmónia. Belelendülök. Soha nem ettem még borjúnyakat, gondolom, és már meg is rendeltem. Céklával érkezik. Ilyen lágy, puha, ízes, mesés falat kevés van a világon.

Most már képtelen vagyok megállni. Robog velem a Mák-gőzös. Újabb állomások, újabb restik, újabb zónák. Kacsamáj terrine. Tudjuk, valószínűleg egy csipet garam masala rejlik benne... Mindegy, rejlik, ami rejlik, a puha házi kenyérre kenem, Félnyolcat kortyolgatok hozzá, és hálát adok a Jóistennek, hogy nyelvet adott nékem.

A főételekre hosszasabban kitérni botorság lenne. Az „Apenzeller rizottó" és a „Meruza petrezselyemmel" elnevezésű fogások kivételével az előbbi baszk zónák terebélyesebb változatai.

Éppen itt az idő tehát, hogy leszálljunk az utolsó három megállónál. Desszertek: 1., Piskótatekercs. 2., Új csokoládé, 3., Gyümölcs mousse. A pisztáciás piskótatekercsben főzött tejszínes krém lakott,  mellé eperhab járt. A három részre szakadt csoki: felül fekete csokihab, középen csokifagylalt, alul fehércsokihab, a rétegek között ostya. És a gyümölcs mousse felteszi az I-re a pontot.

Valljuk be őszintén, a Mák bisztró a budapesti gasztronómia új és totálisan szürreállis képződménye. A K. und K., a baszk, a keleti topgasztronómia véletlen találkozása a pesti romkocsmás eklektikával egy huszáros konyhapulton. Végtelenül izgalmas és lezser vállalkozás. Minden ízében kalandos, sőt kalandor. Egyetlen harapás erejéig se unalmas. Kreatív és improvizatív művészet a Huszár-féle konyha. Egyszerre magyaros és európai. Mindezt egy laza környezetben, minden feszélyezettség nélkül. Beszélgetős, mosolygós pincérekkel. Papírterítő és ezüst étkészlet. Monarchiás gyökerek és mediterrán képzelet. Fül, farok, nyak, máj és csodás tengeri halak. Felejthetetlen mártások egy nyüzsgő, lélegző térben. És ne felejtsük el az ár-érték viszonyt sem: 5000 forintból akár 4 zónát végigkóstolhat a vendég.

Én az első percben beleszerelmesedtem ebbe a helybe. Remegve várom a pillanatot, hogy visszatérhessek. Nyakat, farkat, fület akarok! Huszár for president!

Június 6.

A Szamárdelelő Csárda

(nosztalgikus felhang)

Ezt a képet apám küldte Szentesről pár napja. Home, sweet home. Itt nőttem fel. És az is már milyen régen volt (kb. 13 éve), amikor egy novellát így kezdtem: „amikor Búza Géza itt, a Szamárdelelő Csárda egy hullámpala tetőtől és néhány fától eltekintve egészen kietlen és huzatos kerthelyiségében, a földszintes parasztháznak tetsző kocsmaépület vakolatot köpő falai mögött kijelentette, hogy õ Szentes legnagyobb barokk metafizikus költője, hát mi tagadás, voltak fenntartások rá nézve..."

Micsoda nyár lesz, 99 Ft egy korsó sörért, még ha az csak 4 deci is...

Június 2.

Jenő

(egy zseni)

Jenő egy zseni. Három nyelve van, ebből éneklés közben legalább kettő látszik...

Fotó: Szederkényi Sári

Május 30.

Fojtogató vasalózsinór és selymes méznyalás

Bárdó Ági szombaton a Gödörben a Kiadó előtt

A magyar undorgrund Setét Istenasszonya. Egy nő, aki azonos önmagával. Önazonos. Soha ilyen közel nem volt Dr. Jekyll és Mr. Hyde. Penélope Cruzt megszállta a Szerelmes Nőstényördög. Egyszerre fojtogató vasalózsinór és selymes méznyalás. Kín és remény. Frankenstein kecskegidaként ugarbugrál. A Gonosz édesen a füledbe nyal, elveszted az eszed. Bűn és bűnhődés, Szerelem és halál, Háború és béke. Ő a mi Fekete Dívánk!

(az Európa Kiadóról holnap)

Május 25.

Kolozsvár

(végtelenített ritmus)

Kolozsvárnak nem rendje van, hanem már-már végtelenített ritmusa. Ilyesmi, lekopogom: sör, sör, pacalcsorba, sör, sör, pacalcsorba, mics, séta, sör, sör, pacalleves, sör, sör, pacalleves, mics, séta stb.

 

 

Május 12.

Szar ügy

(szarügy)

Becsületsértés miatt megrovásban részesítette a Legfelsőbb Bíróság Új Pétert, amiért a Tokaj Kereskedőház olcsó boráról azt írta, hogy az "szar"...

Tényleg, mér nem lehet kicsit finomabban és megfontoltabban fogalmazni? Mondjuk: "A kóstolt tokaji bor savjában egy ecetes hering utáni üvöltős hányás ízkombinációját idézi, illatában pedig egy ódon szamárürülék karcos hangulati világát hozza."

Május 8.

Jelenetek a zoknik életéből 2.

(Pozsonyi út)

Tegnap egy cigányasszony odajött az asztalomhoz a Pozsonyi Kisvendéglő utcai teraszán, miközben velős pacalt ettem, sört ittam. Azt mondta, olyan szép vagyok, mintha csíkszeredai énekes lennék. Ellágyultam, mi tagadás. Azt mondta, vegyek eredeti kolozsvári magyar zoknit. Vettem. Elment. Megnéztem a címkét, származási hely: Törökország. Lehet, hogy az se igaz, hogy szép vagyok???

Május 5.

Jelenetek a zoknik életéből

(zokni a pokolban)

Egyszerűen képtelen vagyok követni a zoknijaim párkapcsolati viszonyait. 16 magányos, egyedülálló zoknim van, pedig még sosem jöttem haza fél pár zokniban. Talán éjjel szakítanak a zoknik, amíg alszom, és a párjuk megszökik a nyitott spájzablakon át egy másik férfi hűtlen fél pár zoknijával?

Felmerülnek további kérdések is:

1.      A mosógép tulajdonképpen egy Bermuda-háromszög, ahol a zoknik átlépnek egy másik dimenzióba?

2.      Mikor kapjuk vissza az elbitangolt fél zoknijainkat?

3.      Már csak a túlvilágon?

4.      Mit ér egy zokni a pokolban?

5.      Van-e összefüggés a zokni és gazdájának jelleme között?

6.      Vegyünk-e patentos zoknit?

7.      Ér-e valamit a patent, ha a zokni egyik felét elkapja a szerelem őrült örvénye, és szíve szökni vágyik?

8.      Járjunk-e felemás zokniba, ezzel esélyt adva elhagyott fél zoknijainknak az újrakezdésre, egy másik, jobb, tartósabb párkapcsolatra?

9.      Mindannyian zoknik vagyunk???

Április 29.

Fehérek közt egy thelemai

(a másik Magyarország)

Két hete szinte minden másnap megfordulok a Pozsonyi úton. A Moccóba tartok. A Jászain szállok le a négyeshatosról, elhaladok a Meki mellett. A virágárus és a bezárt Vismajor söröző között egy kapualjban hajléktalan lakik. A szokásos kép: rongyokkal, hálózsákkal belakott kuckó a lépcsőn. Az ő birodalma. A hajléktalan hajléka. Ha esik, ha fúj, ha hétágra süt a nap, ő nagykabátban, kék sapkában áll birodalma közepén. Mint egy barbár fejedelem. Arcát sűrű szakáll borítja. És kezében mindig könyv. Hétfőn még Jack London novelláit olvasta, ma, csütörtökön már Walter Scottot bújja. Lakása nincs, talán jövője se, de ízlése igen. Ő a másik Magyarország. Öltönyös hólyagok pénzük után futnak, kikent lotyók bulvárlapért állnak sorba, ostoba kölykök áznak a gyorsétterem olajszagában - ő pedig csak áll ott, mint egy szobor, mint egy elsüllyedt élet, egy normális lét utolsó szobra, szarik a világra, vesztenivalója nincs. Kilépett a sorsából: szabad. Fehérek közt egy thelemai. Szavazni tizenhat éve nem voltam, nem kívánok részt venni ebben a szánalmas színjátékban, nem szeretnék korpa közé keveredni. De vele bármikor közösséget vállalok. A szikrázó tavaszi napsütésben egy szétrohadt ország közepén állni, mélyen megvetni a világot és Walter Scottot olvasni - na, ezért már érdemes megszületni. A többi adóalany - mondaná Márai.

Április 26.

1 mondat a zsarnokságról

(egy mondat a zsarnokságról)

Mindannyian a saját szopásaink rabjai vagyunk.

Április 19.

Az ember az én koromban már szeretne valahová tartozni, ha máshová nem, legalább egy kávéházhoz vagy kocsmához, hogy törzsvendég legyen valahol. Mert kell az állandóság a léleknek, hogy valaki odafigyeljen ránk, kényeztessen minket... Vágyunk embernek lenni valahol a széles és huzatos embertelenségben (huh).

Nekem is volt tegnapig egy törzshelyem, majd 5 évig jártam oda, néha naponta, máskor két-három naponta. Délelőtt kávéztam, dolgoztam. Délután emberekkel találkoztam, akiknek megbeszélnivalójuk akadt velem, este itt söröztem/boroztam.

Nem is olyan rég még minden szép volt. Délelőtt tizenegykor a vörös pincérnő elém tette a pultra a kávémát, mellé helyezte a barna győri sütit. Szív alakú volt, de törött. Bánatos pillantásomra elővette a sütis dobozt, megkérdezte éhes vagyok-e, majd szelíden azt mondta, az összes szívalakút kivehetem belőle és megehetem.

Ilyen egy törzsvendég édes élete - gondoltam meleg lélekkel.

Még régebben még szebb volt itt az élet, mikor még Nándi működött a pult mögött. Az volt csak az igazi kényeztetés. Ha egyedül voltam, leült mellém kicsit, megkérdezte, hogy vagyok, min dolgozom, sosem tolakodóan, mindig barátságosan. Ha elfogyott a söröm, már töltötte is újra. Hiába, ő is novellista volt civilben...

Tegnap este egy barátomat invitáltam törzshelyemre (ő még sohasem járt itt). Fél tízre érkeztünk. Persze rögtön megismerte mindenki, celeb a lelkem, egy kereskedelmi tévében látható az arca elég gyakran. Ittunk, dumáltunk, én sört, ő pálinkát is.

Nem sokkal 11 után odalépett hozzánk a pultos fiú, és közölte: negyed óránk van még az utolsó rendelésre. A barátom meglepve kérdezte: - Nem  éjfélkor zártok? (Készült! Előzőleg megnézte a törzshelyem honlapján a nyitvatartást! Éppen kedvező volt számára, a neje éjféig engedi el!)

De - hangzott a válasz. - Csakhogy a zárásról valójában a pultos dönt.

Hoppá, mondtuk. És a pult mögött álldolgáló szelíd kislányra pillantottunk. - És ha szabad megkérdeznünk, mitől függ a pultosi döntés?

A forgalomtól - vágta rá a fiúpultos.

Akkor mi és a még jelen lévő 10-15 ember nem nevezhető forgalomnak?

Nem én döntöttem - mutatott a nagydarab srác a vékonyka lányra -, hanem ő, a pultos.

Hoppá, mondtuk újra. És úgy gondoltuk, nem vitatkozunk tovább. Iszunk még egy sört, aztán megyünk. Ennyi.

Tíz perc múlva a pulthoz léptünk, és kértük az utolsó 2 sört.

Lezártam a kasszát - hangzott a lány válasza -, nem tudok visszaadni.

Oké - mondtam -, semmi gáz, itt egy ezres, nem kell visszaadni, adj két sört.

Inkább nem - így a válasz. - Éjfélkor zárunk.

De az Isten szerelmére - üvöltöttük. - 23:20 van és legalább tizen isznak még a kocsmában!!!

De ők is lassan hazamennek, és ők sem kapnak már többet inni - mondta a lánypultos bátortalanul.

Ekkor barátom agyában kiugrott egy fogaskerék, csörögve legurult egészen a tarkójáig. Celebségének visszafogott eleganciája úgy hullt le róla, mint költőről a kultúra boldogtalan szerelemben, majd emelt hangú előadást tartott a piacgazdaság alapú kapitalizmus és a szocialista vendéglátás közötti elvi különbségekről, melyeket itt és most nem látott elég markánsan megjelenni. Hogy a pénz vendéglátásban játszott jelentős szerepét hangsúlyozza, pénzérméket dobált a pultra, a kávégépre, a padlóra, az ajtó előtti virágágyásra stb. Közben nem szűnt meg fennhangon bizonyítani igazát, miszerint, ha egy hely éjfélig van nyitva, akkor 23:20-kor ne zárják már be azt a kurva kasszát, mert igazából nem a vendég jár jól anyagilag abból, ha sört iszik, hanem maga a vendéglátó. És hogy az egész kapitalizmus tulajdonképpen erről szól, hogy „ki jár jól anyagilag?" Majd ordított szegény pára, hogy mikor jön már el az a kibaszott történelmi idő, amikor az éjfél éjfélt jelent, a záróra zárórát, a vendég vendéget, a kiszolgálás kiszolgálást; mikor jön már el az a szájbakúrt kor, mikor végre a szerepek a helyükre kerülnek, a pultos nem csicskáztató tanár bácsi lesz, a vendég nem lesz bunkó paraszt, ha záróra előtt 40 perccel még egy sört inna; mikor minden játékos a saját posztján játszik, a csatár gólt lő, a hátvéd felszabadít, a pincér kiszolgál, a vendég fogyaszt... és így tovább...

Soha - mondtam halkan és gyáván a barátom széles háta mögött.

Három vendég a pult előtt (ők is törzsek, nálam is törzsebbek) rögvest védelmébe vette a megszeppent és makogó és egymásra mutogató pultosokat, a barátom hangneme és stílusa lett a probléma (hiába, akinek még van itala, az sokkal lojálisabb a kocsma vezetéséhez).

Még volt némi cirkusz, hangoskodás, elvi ellentétek, tán még én is hozzászóltam a kérdéshez a magam kompromisszumokra éhes módján, aztán (nem túl csendben) távoztunk - a vendégek azon felével, akik a mi pártunkra álltak.

Így lettünk bunkók. A barátom a nagyképű, beképzelt tévésmajom, aki nem bírja ki, hogy ne szóljon be, akkora az arca, én meg a senkiházi haverja, aki meg tényleg mi a faszra veri magát ennyire???

Még három sarokkal odébb ittunk egy sört az ijedtségre. Békében, csendben, boldogságban.

Mikor lecsúszott az utolsó sör, az órára néztünk. Még mindig nem volt éjfél.

Így vesztettem el a helyem. Így lettem most helytelen.

Magyarország messzire van. Hegyeken túúúúúúúúúúúúúúúl...

Április 4.

(kedves ünnepünk)

Ezt a főhírt találtam néhány napja az index.hu-n: „Az Újházy tyúkhúsleves a magyarok kedvence".

Drága Magyarjaim!

Már csak azért is furcsa, hogy az Újházy-tyúkhúsleves a kedvenc ételetek, mert olyan nincsen is! A neves teátrista zupája: KAKASLEVES. Tessék megnézni Ínyesmestert vagy Nagy Endrét, s valószínűleg erről a levesről áradozik Móricz is az Ebédben: „De ha kakas van benne, az még jobb. Nagy kakas. Öreg kakas. Nagy taréjú, fekete lábú kakas, amelyik már évek óta gyakorolja a szerelem művészetét. Annak minden részében benne kell lenni a levesben, szétfőve és a legkisebb alkatelemeire bomolva. Egy ilyen tányér leves a beteget talpra állítja, s az egészségest viruló ifjúvá teszi." (Krúdy ezúttal hülyeséget beszél...)

Nagy Endre pedig így emlékezik: „Ujházi kivirult, átszellemült, kiteljesedett. Nem sajnálta a fáradságot, költséget, elutazott Debrecenbe, hogy saját találmányú levesének anyagát beszerezze. Vén kakasok kellettek ehhez a leveshez, amelyeknek megkeményedett izmaiba szerelmi viharok íze-sava gyülemlett össze. Három napig egyfolytában kellett főlniök, amíg belemáltak a levesbe és eggyé főttek a zöldséggel, főként a legendás jelentőségű zellerrel. Különösen vigyázott, hogy el ne kallódjanak a kakasok taréjai és egyéb megkülönböztető szervei, amelyeknek átazonosuló képességében babonásan hitt."

Michelin-csillagot hajkurászni, norvég lazacban, argentin bélszínben, Szent Jakab-kagylóban versenyezni a világgal - erre van eszünk. De a saját (egykor nagyszerű és sokszínű) magyar konyhánkat újrateremteni, a legendáinkat ápolni, kitalálni saját magunkat - erre már nincs.

Most sincs egyéb baj, csak a fundamentumot húzzuk ki saját magunk alól. Aztán kajabálunk, hogy szédülünk.

(Idemásolok egy idevágó hőbörgésemet a facebookról február 17-éről, hasonló sztori: „Nem vagyok nacionalista. Imádom Hrabalt és a sört. De miért lesz Szép Ernő Liszt F. téri házának aljában Bohemia nevű Hrabal-kocsma? Miért nem Café Szép? Mi nem tudunk egy kurva legendát se felépíteni és eladni? Prága 3 cseh íróra felhúzott egy kultúrturizmust. Barcelona 4, a városhoz kötődő képzőművészre. Mér nem állunk neki, hogy kitaláljuk magunkat? Helyettünk senki se fogja megcsinálni a melót.")